Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Járai Zsigmond: A magyar gazdaság rossz pályán halad

A magyar gazdaság rossz pályán halad, és a jelenlegi helyzet sokáig a dinamikus növekedés ellenére sem tartható fenn - nyilatkozta Járai Zsigmond. A fő okok között említette, hogy az államháztartás nincs egyensúlyban és tarthatatlanná vált a folyó fizetési mérleg hiánya.


Dátum: 2004-12-10 07:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32021
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:05.365924, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez idővel két nagy belső sokkot, egy gyorsabb ütemű kamatcsökkentést követően a rövid lejáratú tőkének az országból való kivonását és az euró 2010-nél későbbi bevezetését eredményezheti. Járai Zsigmond rámutatott: a kedvezőtlen folyamatokat egy átfogó gazdasági reformmal lehetne orvosolni, amelyet a kormányzat már "régóta halogat".

A kormánynak abba kellene hagynia a forint árfolyamával való kísérletezést. Domonkos László szerint a kabinet maradjon azon a területen, amelyen felelőssége és kötelessége lépni: a gazdaságpolitikai irányvonal váltása és ezen belül is az államháztartás és a költségvetés egyensúlyának a megteremtése. Domonkos László, a Fidesz országgyűlési képviselője, pénzügyi szakértő ezzel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter nyilatkozatára reagált, amely szerint az erős, és drága forint a magyar vállalkozásokat sújtja.

Forrás: privatbankar.hu

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek