Fejek hullhatnak az MTV-nél a választási műsor miatt
A Magyar Televízió többször kifogásolt népszavazási műsorai miatt néhányan elveszíthetik állásukat az MTV-nél. Friderikusz Sándor műsorvezető helyzete stabil, a köztévé hírigazgatója elismerte: a népszavazáshoz méltóbb műsorokkal is jelentkezhettek volna vasárnap este.
Dátum: 2004-12-10 07:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32024
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:06.274576, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az előzetes népszavazási eredmények ismertetése helyett Galambos Lajos Szuperbuli című produkciója volt látható vasárnap este az MTV-n, majd a közéleti és politikai magazinba illő objektív tájékoztatás helyett egy riporterré előléptetett humorista is tájékoztatta a nézőket a népszavazás estéjén a köztelevízióban. A történteket mind a szakma, mind a politika éles kritikával illette. Rudi Zoltán tévéelnök vizsgálatot indított, ennek eredményeit jövő hét szerdán ismertetik majd.
Az elnök a Magyar Nemzet kérdésére közölte, a vizsgálat lezártakor dől el, hogy a népszavazási műsorok miatt elveszíti-e valaki a tisztségét a köztelevízióban. Rudi Zoltán úgy vélte, személyét az ügy nem érinti, ezért nem tartja elképzelhetőnek, hogy elveszíthetné elnöki tisztségét. - Nekem nincsen műsorkészítési kötelezettségem, és a műsorpercek sorsáról sem én döntök - mondta. Azt is elvetette, hogy Friderikusz Sándornak távoznia kellene az MTV-től, bár sajtóinformációk szerint megromlott kettejük viszonya. - Kapcsolatunknak nincsen jelentősége - válaszolta ezt firtató kérdésünkre.
Nika György hírigazgató tegnap elismerte: jogos a kritika, és hogy nem volt szerencsés Galambos és Hajós vasárnapi szerepeltetése. - Galambos Lajos show-műsora nem volt méltó ahhoz a naphoz - jelentette ki, majd hozzátette: ezt a megoldást találták arra, hogy a Szuperbuli másfél milliós nézőközönségét a képernyők elé szegezzék. Elmondta: Hajós András szerepeltetéséről Friderikusz Sándor döntött. Nika György azonban kifogásolta, hogy tudta nélkül jutott Hajós András mikrofonhoz a köztelevízióban. Az MTV népszavazási műsorai miatt vizsgálatot indított az ORTT is, és hasonló eljárást sürgetnek a tévékuratórium MDF-es tagjai, igaz, Hajós "produkcióját" külön ügyként kezelik.
Rudi Zoltán, a köztévé elnöke csak azt követően foglal állást a lopás miatt jogerősen elítélt Juszt László ügyében, ha már tájékozódott az eljárás körülményeiről. Mint ismeretes, Juszt László az MTV műsorvezetőjeként is tevékenykedik. A riportert a bíróság 250 ezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta, s elrendelte lőfegyvereinek elkobzását is.
Forrás: Magyar Nemzet
fideszfrakcio.hu