Rumcájsz miniszterkedik

Valamikor réges rég a miniszterek többé-kevésbé művelt, széles látókörű ÉS DÖNTÉSKÉPES emberek voltak. Újabb kori demokráciánkban ezek az attribútumok időnként csődöt mondanak.

Dátum: 2002-07-26 15:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2945
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:19.167406, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Itt van mindjárt a Gazdasági - május 27-e óta Gazdasági és Közlekedési - Minisztérium. Ha valahová, hát ide bizony okos és döntésképes ember kívántatik, gondolja az egyszeri halandó. Elvégre ez a legnagyobb pénztermelő tárca, ráadásul ez a legnagyobb pénzköltő is.

Az elmúlt hónap mindenkit meggyőzhetett róla, hogy ez bizony nem így van.

A gazdasági tárca lett a színházminisztérium. A miniszter úr, mint afféle hasbeszélő, mondja - nem a magáét, hanem az SZDSZ üzeneteit.

A tárcavezető sportot űz belőle, hogy rendre keresztbe tegyen a kormányfőnek. Lett légyen szó bármilyen fontos gazdaságpolitikai célkitűzésről, pillanatok alatt kiderül, hogy sem az MSZP választási programja, sem pedig a kormányprogram nem úgy értelmezendő, ahogyan írva vagyon.

Legékesebb példája ennek a kiemelkedően legnagyobb hazai beruházás, az autópálya-építés. Medgyessy mint kormányfőjelölt több ízben kijelentette, hogy nyolcszáz kilométer gyorsforgalmi utat akar építeni 2002 és 2006 között. A részletekről szólva - a forrás megjelölése nélkül (de ez megbocsátható) - elmondta a Fidesz 2015-ig szóló középtávú úthálózat-fejlesztési koncepcióját. A tervben ugyanis nem az a lényeg, hogy "Fidesz-terv"-e avagy "MSZP-terv", hanem az, hogy jó, mert számol a reális hazai forgalmi adatokkal és az Európai Unió távlati elképzeléseivel is. Ráadásul egy-egy ilyen útberuházás átlagos futamideje hat év, tehát az új kormány reálisan nem számolhat mással, mint hogy 2006-ra aszfaltba önti az Orbán-kormány - egyébként jó - vízióját.

Jön erre az SZDSZ delegálta gazdasági - és közlekedési (!) - miniszter, és rendre mást mond, mint a kormányprogram. Először közli, hogy évi 30-50 kilométer autópálya fog épülni. Néhány nappal később közli, hogy évi 50-100 kilométernyire van építőkapacitás kies hazánkban. Ezzel kétszeresen lenullázza a miniszterelnököt, ráadásul semmibe veszi azt a tényt, hogy pillanatnyilag is több, mint 150 kilométer út épül.

Az útépítő szakma dermedten figyeli, hogy még milyen csacsiságot enged meg magának a tárcavezető.

És maga a miniszter nem ismer lehetetlent. Miután leszáll a mozdonyról (vasutasnap, óh), egy könnyed mosollyal letaglózza a fél országot: kiderül, hogy meghirdettek egy autópálya-tendert. Sajna nem tudhatjuk meg, hogy ki, hol, mikor és milyen feltételekkel hirdette meg a tendert, sőt azt sem, hogy mennyi pénzt tett föl erre a kártyára.

Megtudjuk viszont, hogy a tenderre négy versenyzőt hívtak meg, és a kiosztható aranyérmek száma ugyancsak négy.

Az általános megrökönyödést ellensúlyozandó a miniszter ráveszi a Nemzeti Autópálya Rt. egy hónapja kinevezett vezérigazgatóját, hogy rendezzen nyilvános tenderbontást. Szerencsétlen Bodnár Zoltán, aki korábban szorgalmas és eredményes, ám a rivaldafényt elkerülő bankár volt, legyőzi a saját lelki ellenállását, és eljátssza a rá osztott szerepet. Kamerák kereszttüzében bontatja ki kollégáival a borítékokat, személyesen skribálja a táblára a tizenegyjegyű számokat, amelyeken kemény konvertibilis forintokat kell érteni, és végül közli, hogy két nappal később eredményhirdetés és szerződéskötés lészen.

Mérnökök hada robotolt két hetet, hogy beadja a mamutpályázatokat, azután más mérnökök hada próbálta értelmezni (két nap alatt!) a több köbméternyi tervet, költségvetést.

Rumcájsz eközben nem tétlenkedett. Másnap kirohant a bécsi autópálya 28-as kilométerkövéhez, odaállt melléje, és üdvözült mosollyal ajkán bejelentette, hogy ennyi milliárdot spórolt az országnak. Az ebéd mellől odarángatott újságírók legnagyobb elképedésére nem érte be ennyivel, hanem rögvest hozzátette azt is, hogy ennyi pénzből mi mindent lehet megcsinálni, például kiosztott még vagy kilencezer forintnyi nyugdíjat minden idős polgártársunknak.

Az experimentális művészet eme újabb darabja példásan sikerült, az autópálya-tenderről beszélt az egész ország.

És ez volt a baj.

Ugyanis ez az egész homlokegyenest ellenkezik nemcsak a józan ésszel, hanem az MSZP egész eddigi propagandájával is. Keller László, az MSZP élő lelkiismerete és a közbeszerzési törvény szerelmese, akinek akkora reputációja van a pártjában, hogy Medgyessy kénytelen volt kinevezni kilencedik államtitkárnak a Miniszterelnöki Hivatalba, na szóval Keller elvtárs, a párt ökle tüzet okádott. Ráadásul az MSZP-s sajtó hüledezett.

Rumcájsz széke megingott. Pedig kényelmes ülés esik benne, főleg egy olyan embernek, aki kénytelen volt a hátsó sorba állítva végignézni, hogy kutatóintézetéből már mindenki másból lett valaki, sőt VALAMI, csak szegény Rumcájsz ette még 2002-ben is a szobatudósok keserű - és száraz - kenyerét.

A haddelhadd vége az lett, hogy vissza kellett vonni mindent. Rumcájsz személyesen közölte a sajtóval, hogy a tender meghozta a várt eredményt, kiderült, hogy vagy hatvanmilliárdot spórolt volna az Orbán-kormány, ha ezt a módszert követi.

Ezen az újságírók már - tisztesség ne essék szólva - röhögtek.

Nem röhögtek viszont a tenderre meghívott négy cégnél. Ott valahogy nem vették a lapot, úgy érezték, hogy ennél többe' van nekik az új kormány.

Most aztán itt állunk. Van kidolgozott ajánlat (a Vegyépszer-Betonút duótól), de azt anullálták. Volt nagy garral, sebesen lezavart tender, de azt meg egyszerű hadgyakorlatnak minősítették. Vannak komplett, kivitelezésre váró, engedélyezett tervek, de azok majd szépen elévülnek. Van kormányprogram útépítésről, de az majd nem valósul meg.

És van a miniszter, aki bármikor, bárminek képes megragadni a szarva közt a tőgyit.

Reichert János, www.gondola.hu