Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Fapados" paradicsom lett Magyarország

A tíz új EU-tagország körében Budapest vezet a fapados járatok sűrűségét tekintve: kilenc légitársaság több mint negyven európai nagyvárosba repíti az utasokat - mondta el Kolber István, a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter mai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-12-10 08:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32031
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:08.446502, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Idén a Magyar Turizmus Rt. minden egyes fapados légitársasággal együttműködve közel 260 millió forintot fordított közös promócióra. Egész évre számolva a fapados járatokkal érkező 338 ezer külföldi több mint 90 millió euró közvetlen idegenforgalmi bevételt generált, melynek csak az áfabevétele meghaladta a hárommilliárd forintot.

Az idei év január-októberi időszakában a fapadosoknak köszönhetően Budapesten 20 százalékkal nőtt a vendégek száma az elmúlt év azonos időszakához képest. A fapadosok térnyerése azonban nem csökkenti a hagyományos légitársaságok forgalmát sem: a forgalmuk 15 százalékkal nőtt tavalyhoz képest.

A kormány idén 1,1 milliárd forintot fordított a magyarországi regionális repülőterek infrastruktúrájának kiépítésére.

napi.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek