Kegyeletsértés - ki a felelős?
Az utóbbi időben a Jahn Ferenc Kórház neve eggyé vált az intézményben elhunytak körüli botrányokkal. Emlékezetes, a csepeli Weiss Manfréd Kórház bezárását követően jelentősen megnövekedett a Jahn Ferenc Kórház betegforgalma. 2004. februárjában ez oda vezetett, hogy mivel nem tudták elhelyezni a holttesteket, kegyeletsértő módon egymásra fektették a teremben és a folyosón.
Dátum: 2004-12-10 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32039
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:10.741430, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tegnap megjelent híradások most arról tudósítanak, hogy ugyanebben a kórházban holttesteket cseréltek össze a proszektúrán. A közvéleményt felháborító események nyomán indítványozom a Fővárosi Önkormányzat Egészségügyi Bizottságának alelnökeként, hogy a testület vizsgálja meg a sorozatos kegyeletsértés hátterét, tárja fel a felelősi kört és amennyiben szükséges vonja le a kórház vezetésében a személyi konzekvenciákat.
Budapest, 2004. december 10.
Kupper András
frakcióvezető, Egészségügyi Bizottság alelnöke