Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nincs elég élelem a nemzetközi űrállomáson

A nemzetközi űrállomáson csak szilveszterig elegendő élelem van, és annak összetétele sem elégíti ki az állomáson tartózkodó két űrhajós ízlését, jelentette be a Moszkva melletti irányító központban Irina Alfjorova, a központ orvoscsoportjának vezetője.


Dátum: 2004-12-10 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32040
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:11.034309, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


normák szerint az űrállomáson dolgozó űrhajósoknak napi 2500 kilokalóriát kell magukhoz venni, de ha a most az állomáson lévő űrhajós ennyit elfogyaszt, és ha a Progressz M-51 teherűrhajó valamilyen okból december végéig nem jut el az űrállomásra, akkor az sem kizárt, hogy az űrhajósokat evakuálni kell.

Máris hiány mutatkozik néhány élelmiszerből, így kenyérből, hús- és halkonzervekből és tejtermékekből. Mindezért az előző, 9. expedíció tagjait terheli a felelősség, akik jócskán elfogyasztottak a tartalékokból.

Tekintettel a tartalékok lecsökkenésére a következő Progressz űrhajóra a szokásos 54 konténeren kívül további öt - két orosz, és három amerikai - élelmiszereket tartalmazó tartályt raknak fel. A Progressz M-51 típusú teherűrhajó a tervek szerint december 24-én indítják Bajkonurból, és a szállítmány december 26-án éri el az űrállomást.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek