Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EU-bővítés lassítására célzott az új európai biztos belga lapban

Az Európai Unió jövőbeni bővítési folyamatának lassítására tett utalást az Európai Bizottság új bővítésügyi felelőse, Olli Rehn a La Libre Belgique című lapnak adott interjúban. Kijelentette, hogy az EU-nak legitim joga dönteni arról, mekkora méretű akar lenni, és milyen sebességgel kívánja végrehajtani a bővítést. Azt is közölte, hogy megfontoltan és fokozatosan kell kiterjeszteni a béke és biztonság övezetét Európában.


Dátum: 2004-12-10 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32043
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:11.952838, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rehn rámutatott: a bővítés feltétele nem pusztán az, hogy a belépni akaró ország európai legyen, és osztozzon az EU alapértékeiben, hanem az is, hogy kormánya és lakossága is támogassa a csatlakozást. Ezért van az, hogy jelenleg például a tagsági kritériumok elérésétől még messze járó Törökország joggal számíthat a felvételére, míg a csatlakozási feltételek nagy részét már régóta gond nélkül teljesítő - de két népszavazás tanúsága szerint a belépéshez a lakosság támogatását nem élvező - Norvégia nem.

Olli Rehn egyértelműen állást foglalt a bővítés balkáni államokra és Törökországra való kiterjedése mellett, de visszafogottabban nyilatkozott Ukrajna esetében. Ukrajna európai ország, és egyébként is bölcs dolog soha nem mondani azt, hogy soha - fejtette ki -, de jelenleg hihetőbbnek tűnik jelentős anyagi támogatással és politikai együttműködéssel támogatni az országot és az ottani demokráciát. Ezt is csak akkor, ha tiszta és szabad választásokat tartanak - fűzte hozzá.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek