Baradei: A békés célú iráni atomprogram is "elrettentő" tényező
Az iráni nukleáris technológiát "hatékony elrettentő tényezőek" kell tekinteni, és ennek megfelelően az ellenőrzések mellett biztonsági jellegű tárgyalásokat kell róla folytatni - mondta pénteken Londonban megjelent nyilatkozatában a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetője.
Dátum: 2004-12-10 12:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32045
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:12.590936, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mohamed el-Baradei a Financial Timesnak adott interjúban azt mondta: az ENSZ-szervezet ellenőrei eddig nem lelték bizonyítékát semmiféle iráni atomfegyverprogramnak. A NAÜ első embere szerint azonban az egyes országok már "a nukleáris szakértelem" megszerzésével is szert tesznek a nukleáris elrettentés alapelemére, akkor is, ha ezt a szakértelmet békés célokra használják.
"A nukleáris alapanyagok beszerzését nem választja el nagy távolság az atomfegyvertől" - fogalmazott el-Baradei.
A brit üzleti lap szerint a NAÜ ellenőrei csaknem két évi vizsgálódással magas szintű, nukleáris fűtőanyag-előállítási kapacitás megteremtésére irányuló programot tártak fel Iránban, nem találtak azonban bizonyítékot arra az amerikai feltételezésre, hogy Iránnak kifejezett atomfegyver-programja lenne.
A három vezető EU-hatalom - Nagy-Britannia, Németország és Franciaország - rábeszélésére Teherán a múlt hónapban felfüggesztette az urániumdúsítást, ezt azonban csak átmeneti intézkedésnek tekinti, jóllehet a Hármak végleges befagyasztást szeretnének elérni.
MTI - fideszfrakcio.hu