Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mubarak cáfolja az izraeli-egyiptomi megállapodás hírét

Hoszni Mubarak egyiptomi elnök cáfolta pénteken, hogy megállapodást értek volna el Izraellel az izraeli-palesztin konfliktus rendezéséről, és hogy Kairó hamarosan felújítaná nagyköveti képviseletét Tel-Avivban - adta hírül az egyiptomi sajtó.


Dátum: 2004-12-10 12:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32046
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:12.885703, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Szó sincs semmi ilyesmiről" - idézte az Al-Ahrám egyiptomi lap Mubarakot a négy évvel ezelőtt hazahívott nagykövet visszatérésével kapcsolatban. Az elnök túlzónak nevezte az Izraellel elért megállapodásról szóló híradásokat. A néhány nappal ezelőtt napvilágot látott hírek szerint Izrael, a Palesztin Hatóság és Egyiptom a közel-keleti válság átfogó rendezését elősegítő akciótervben állapodott meg.

A két ország között a múlt hét végén létrejött fogolycserét az enyhülés jeleként és egy jelentősebb - szabadkereskedelmi övezetről és a Gázai övezetnek az izraeli kivonulás utáni egyiptomi ellenőrzésről szóló - politikai megállapodás lehetséges előjeleként értékelték megfigyelők.

Hasonlóképpen, az izraeli média úgy vélekedett, hogy Mubarak a Perzsa-öböl térségében, Bahreinben és Kuvaitban tett körútján arra akarta rábeszélni vendéglátóit, hogy javítsák viszonyukat Izraellel.

Mubarak azonban csütörtökön Bahreinben kijelentette: sem a fogolycserének, sem a két öbölmenti országban tett látogatásának nincs köze egy izraeli megállapodáshoz.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek