Bűnbakok kerestetnek: félelem az APEH-ben
A Pénzügyminisztérium után az APEH-ben is személycserékhez vezethet az idei adóbevételek a tervezettől való elmaradása, és az sem kizárt, hogy a pénzügyi tárcánál is folytatódnak az elbocsátások.
Dátum: 2004-12-10 13:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32052
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:14.760192, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az áfából pusztán az EU-csatlakozás miatt változó bevallási rend miatt kiesett 240 milliárd forint, ezenfelül 70-80 milliárd forint hiányzik, amit az uniós kereskedelem kínálta legális és illegális lehetőségekkel magyaráznak szakértők. Ezért részben a tervezést, részben az ellenőrzést lehet felelőssé tenni.
Valószínűleg ezért távozott az elmúlt hónapokban a tárcától Pénzely Márta a forgalmi adók osztályáról, Zöldi Mária kabinetfőnök, Besztery Sára, a vám- és jövedéki főosztály vezetője, valamint Kurucz Várady Károly a jövedelemadók osztályáról.
A felelősök keresésével kapcsolatban Zara László adótanácsadó elmondta, nem lenne szerencsés az adóhiány miatt az adóhatóságot elmarasztalni, mivel sokkal inkább az adóbevételi tervek elszámolásáról van szó. Az APEH felkészülését, valamint munkáját nehezítette, hogy későn jelent meg az új áfajogszabály, valamint meglehetősen lassú az uniós kontrolladatok szolgáltatása.
A Pénzügyminisztérium pénteken kiadott közelményében azonban cáfolta, hogy Draskovics Tibor pénzügyminiszter személyi változást tervez az adóhivatal élén.
Forrás: Napi Gazdaság
fideszfrakcio.hu