Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány sikeresen "ócsítja" a forintot

Londoni elemzői vélemény szerint a pénteki újabb erős forintgyengülés előtt a kormány a maga részéről intervenciót hajtott végre a forintpiacon az MNB kamatpolitikájának miniszterelnöki szintű bírálatával, és a pénzügyminiszter jövőjéről a cáfolatok ellenére változatlanul keringő piaci híresztelések is hatnak az árfolyamra.


Dátum: 2004-12-10 15:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32059
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:17.071535, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dwyfor Evans, a Bank of America londoni befektetési részlegének európai feltörekvő piacokért felelős alelnöke az MTI-nek pénteken, az előző napit követő további 2 forintos árfolyamgyengülés után azt mondta: amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nyilvánosan a gazdaság számára nem megfelelőnek minősítette a jegybanki kamatpolitikát, és túl erősnek a forintot, az verbális forintpiaci beavatkozással ért fel a kormány részéről. A BoA vezető elemzője hangsúlyozta: ő is tudja, hogy Draskovics esetleges távozásáról csak megerősítetlen híresztelések keringenek, mégis, a forint további árfolyamalakulásának szempontjából az egyik legfontosabb kérdés az, hogy mi lesz a pénzügyminiszterrel. A másik az, hogy az előző napi (kormányfői, és a hasonló értelmű gazdasági miniszteri) nyilatkozatok tudatos, összehangolt, árfolyamgyengítő célzatú kormányzati kampány kezdetét jelzik-e - tette hozzá.

A Merrill Lynch befektetési ház éppen e héten Londonban kiadott európai feltörekvő piaci havi jelentése is azt írta, hogy a kormány "nem foglalkozik komolyan" a jelentős ikerdeficittel, és a költségvetési konszolidáció jórészt elszámolási intézkedésekben merül ki.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek