A kuratórium elnézést kért az MTV méltatlan népszavazási műsoráért
Czeglédi László, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöke pénteken elnézést kért azoktól, akiket sértett a közszolgálati médium vasárnapi népszavazási műsora.
Dátum: 2004-12-10 16:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32062
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:18.024773, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kuratórium és a magam nevében mindenkitől elnézést kérek, akit ez az este, ez a közvetítés sértett, és úgy gondolja, hogy nem volt méltó az eseményhez - mondta az MTI kérdésére válaszolva. Czeglédi László "erősnek" nevezte, és nem értett egyet Kuncze Gábor SZDSZ-elnök azon véleményével, hogy az MTV közszolgálatiságból megbukott, amiért nem tájékoztatta időben nézőit a referendum eredményéről.
A kuratóriumi elnökség véleményét összegezve ugyanakkor úgy fogalmazott: "nem volt szerencsés ez a közvetítés". Az elnökség tagjai több kritikát is megfogalmaztak, amelyekre választ várnak - fűzte hozzá. Czeglédi László elmondta, hogy a kuratóriumnak nem volt közvetlen ráhatása a műsorra, de meggyőződése, hogy "a televízió munkatársai sem ezt akarták". Kifejtette: külön sajtótájékoztatón számolnak be arról a vizsgálatról, amelyet az MTV Rt. elnöke indított az ügyben a kuratóriumi elnökség felkérésére. A kuratórium elnöke szerint a pontos okok meghatározására nemcsak a felelősség megállapítása miatt, hanem azért is szükség van, hogy a jövőben ilyen eset ne fordulhasson elő.
Zimmerné Holub Katalin, az MTV szóvivője az MTI-nek elmondta: a köztelevízió jövő szerdán tájékoztat a vizsgálat eredményéről. Rajk László, a közszolgálati konferencia főszervezője úgy fogalmazott: rossz kísérlet volt egy ilyen kiemelt eseményt megpróbálni "beszuszakolni" egy másik műsor kereteibe. A tanulság szerinte az, hogy ezt nem szabad megismételni.
MTI - fideszfrakcio.hu