Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ülésezett a Fidesz Országos Választmánya

Pénteken tartotta ülését a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országos Választmánya. A tanácskozáson kiemelt napirendi pontként szerepelt a jövő évi költségvetés kérdése, és a jelenlevők határozatot fogadtak el Verespatak ügyében.


Dátum: 2004-12-10 18:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32064
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:18.624061, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga Mihály szerint a kormány jelenlegi gazdaságpolitikáját hirtelen jött ötletek jellemzik. "Ha az elmúlt 2,5 évből mérleget akarunk vonni, akkor mindenféleképpen megállapítható, hogy gazdaságpolitikai értelemben vett kormányzás helyett kísérletezés folyik. Mindezek eredménye az, hogy Magyarország az éltanulók közül visszaesett a sereghajtók közé. Ha a makrogazdasági számokat, gazdasági teljesítményt, euró bevezetéséhez szükséges feltételeket nézzük, akkor kijelenthető, hogy Magyarország rosszabbul áll, mint 2,5 évvel ezelőtt" - tette hozzá. A negatív tendenciák kihatnak a lakosság életszínvonalára is, hiszen 1996 - a Bokros-csomag - óta a reálkeresetek az idén először csökkentek. A politikus szerint ezen tendenciák kialakulásáért a bizalomvesztés, az óriási mértékű államháztartási hiány, a nagymértékű eladósodottság a felelős. A képviselő kitért az adótörvények változására is, és elmondta, hogy egy magyar család számára a 2005-ös esztendő több adó fizetését jelenti. "A kis és középvállalkozások, kisnyugdíjasok, a kiskeresetű emberek is nagyon nehéz év elé néznek" - közölte.

2000. január végén egyik pillanatról a másikra átszakadtak a gátak a romániai Nagybánya térségében, és több ezer köbméter cianidos anyag került a környező vizekbe, köztük a Tiszába, elpusztítva minden élőlényt. Illés Zoltán elmondta, hogy ugyanezzel a technológiával Verespatak és Szarvaspatak térségében beruházást kívánnak megvalósítani. A politikus ismertette a Fidesz Zöld Tagozatának állásfoglalását a kérdésben. Medgyesy Balázs, a tagozat elnöke kiemelte, hogy a 2000-ben bekövetkezett természeti katasztrófa után Magyarország jelentős erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy ez ne ismétlődjék meg. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az összes eddigi erőfeszítés eredménytelen maradt, mivel eddig nem volt lehetőség arra, hogy a Tisza-völgyében élő emberek garanciákat kapjanak biztonságuk érdekében.

Emlékeztetett, most már Magyarország uniós tagországként formál véleményt arról, hogy mikor és milyen feltételekkel csatlakozik Románia, és ezeken a tárgyalásokon lehet és kell környezetvédelmi garanciákat érvényesíteni keleti szomszédunkkal szemben. "Arról van szó, hogy az Európai Unió hatályos környezetvédelmi jogszabályainak betartását meg kell követelni. Ezzel mindenki egyet értett, egy olyan összefogás alakult ki, amelyik túlmutat a politikán" - hangsúlyozta. A politikus érthetetlennek nevezte, hogy a magyar kormány nem követeli meg a felszíni vizeink szennyezésével és veszélyes üzemek működtetésével kapcsolatos irányelvek alkalmazását Romániától. Azt is furcsállotta, hogy Persányi Miklós, környezetvédelmi miniszter hozzájárult a környezetvédelmi fejezet lezárásához, így a felszíni vizeinkbe 2010-ig szennyező anyagokat vezethetnek. "Ha most Gyurcsány Ferenc felteszi a kezét és igen mond arra, hogy a jelenlegi formában lezárják a csatlakozási tárgyalásokat, az egyet jelent: az évtized végéig, ha cián és egyéb nehézfém-szennyezés érkezik a Tiszán, a Berettyón, a Szamoson, a Körösökön, a Hortobágyon, az a magyar kormánynak a magyar nép nevében tett beleegyezésével történik" - szögezte le.

forrás: Szövetség Webszerkesztőség

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek