Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Atkári főpolgármester-helyettes kipakol: a fővárosi koalíció retteg a bukástól

A 2006-os budapesti választások elvesztésének lehetőségétől való "elemi félelmével" magyarázza Atkári János főpolgármester-helyettes azt, hogy "az úgymond koalíciós pártok beáldozták őt", hogy látványos közérzetjavító lépéseket tehessenek a fővárosban.


Dátum: 2004-12-10 19:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32065
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:18.935416, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Helyzetének megváltozása, a hatásköri elvonások miatt még csak fel sem merült benne a távozás gondolata. Megbízatásának 2006 októberi lejártáig posztján marad, s véleménynyilvánításaival óvni fogja a fővárosi önkormányzat pénzügyi biztonságát, az eljárások tisztaságát - nyilatkozta az MTI-nek Atkári János, akinek több jogkörét elvette a főpolgármester az elmúlt napokban. Közölte: "az ő nevével szabálytalanságot takarni nem lehet". Akkor távozott volna idő előtt a posztjáról, ha a pénzügyi főpolgármester-helyettesként szabálytalanságra kényszerült volna. Miután a novemberi közgyűlésen úgy rendeztek egy vitás színház-finanszírozási ügyet, ahogy azt kellett, ezért nem volt szükség arra, hogy az általa kilátásba helyezetteknek megfelelően távozzon posztjáról.

A szabaddemokrata politikus egy másik vita kapcsán leszögezte: "hazudtak azok a frakciótársai", akik olyan nyilatkozatokat tettek, miszerint a frakció nem fogadta volna el az általa benyújtott jövő évi költségvetési koncepciót. Megjegyezte: annyiban módosult az előterjesztése, hogy a korábbi 2008 helyett két évvel később érik el a költségvetés 20 százalékos működési eredményét. Abban az esetben, ha ezt csak 2012-ben teljesítnék, mint ahogy az sokan szorgalmazták, akkor súlyosan sérülne az önkormányzat érdeke, mivel nem kaphatna garancia nélkül pénzügyi hitelt.

A főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, ha a személyes szempontokat preferálók az elviselhető mozgáshatárokon túllépnének, alapvetően veszélyeztetnék az önkormányzat gazdálkodását. Közölte, hogy "ez olyan következményekkel járna, mint amiket a Medgyessy-kormány sorsánál is látni lehetett". A politikus rámutatott, hogy túlzott jelentőséget tulajdonítanak személyének a fővárosi költségvetéssel kapcsolatban. Emlékeztetett: már többször is előfordult, hogy a képviselő-testület leszavazta javaslatait. A későbbi viták megelőlegezésére tavaly a döntés előtt hónapokkal eljuttatta a koalíciós frakcióknak a hétéves fejlesztési tervjavaslatát, amit azután módosítás nélkül fogadott el a közgyűlés.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek