Átadták az idei Nobel-díjakat
Átnyújtották a kitüntetetteknek pénteken a Nobel-díjakat - a hagyományoknak megfelelően a svéd főváros adott helyet a szakmai, a norvég főváros a Nobel-békedíj átadásának. Az orvosi, kémiai, fizikai és közgazdasági tudományok területén kiemelkedő eredményt elért kitüntetetteknek - hét amerikai, két izraeli és egy norvég kutatónak - XVI. Károly Gusztáv svéd király adta át a Nobel-díjakat a stockholmi hangversenycsarnokban.
Dátum: 2004-12-10 19:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32066
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:19.230661, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elfriede Jelinek osztrák írónő, az irodalmi Nobel-díj idei kitüntetettje - ahogy azt már a díj októberi odaítélésekor előrebocsátotta - egészségügyi okból nem vett részt az átadóünnepségen. A kitüntetést december 17-én veszi át a bécsi svéd nagykövetségen.
Az orvosi Nobel-díjon két amerikai, Linda Buck - az egyetlen női díjazott - és Richard Axel osztozott. A kutatók a szaglás területén értek el kiemelkedő eredményeket - mindketten több mint ezer, a szaglásért felelős emberi gént fedeztek föl.
A kémiai Nobel-díjat két - egyazon intézménynél dolgozó - izraeli, valamint egy amerikai tudós kapta. Avram Hershko (Herskó Ferenc), Aaron Ciechanover és Irwin Rose még a 80-as években fedezte fel a sejtek egyik legfontosabb ciklikus folyamatát, a fehérjék lebontásának szabályozását.
A fizikai Nobel-díjat három amerikai kutató érdemelte ki. David Gross, David Politzer és Frank Wilczek megállapították az atommagon belüli kötések között ható erő sajátosságait. Kimutatták, hogy az elemi részecskék közötti úgynevezett erős kölcsönhatás a négy alapvető természeti erő egyike.
Az idei közgazdasági Nobel-díj két kitüntetettje a norvég Finn E. Kydland és az amerikai Edward C. Prescott, akik a gazdasági fellendülés hajtóerőinek az elemzéséért kapták a 10 millió svéd koronával (1,1 millió euró) járó elismerést.
A svéd televízióban élőben közvetített díjátadást vacsora követte, amelyen 1300-nál is több meghívott - a kitüntetetteken és családtagjaikon kívül a svéd királyi család, kormányzati tisztviselők, nagykövetek, tudósok és az üzleti élet vezető személyiségei - vett részt.
Az idei Nobel-békedíj kitüntetettje, Wangari Maathai kenyai környezetvédő az Egyesült Államokban szerzett doktori fokozatot biológiai tudományokból. Nemzetközi ismertségre tett szert azzal, hogy fellépett a 80-as és a 90-es években Kenyában a kormány támogatásával végrehajtott erdőirtások ellen. A 64 éves Maathai fiatal korától kezdve az emberi jogok bátor védelmezője volt, szembeszállt Daniel Arap Moi kenyai elnök diktatórikus rendszerével, ezért rendszeresen zaklatták a 70-es és 80-as években, sőt, börtönbüntetésre is ítélték. 2002-ben választották be a kenyai parlamentbe, 2003-ban pedig az ország környezetvédelmi államtitkára lett. Hazájában egyébként mindenki "Mama Miciként", a Fák Anyjaként ismeri.
A Nobel-díj kitüntetettjeit rendszerint októberben jelentik be, s a díjazottak minden évben december 10-én - Alfred Nobel svéd iparos, a dinamit feltalálójának 1896-ban bekövetkezett halála napján - vehetik át az elismerést.
MTI - fideszfrakcio.hu