Február 20-án tartják Portugáliában az előrehozott parlamenti választásokat
Feloszlatta a portugál parlamentet és február 20-ára kiírta az előrehozott parlamenti választásokat pénteken este Lisszabonban Jorge Sampaio portugál elnök. Az államfő november végén határozott úgy, hogy megindítja a törvényhozás feloszlatásához vezető folyamatot, majd konzultált a politikai pártok vezetőivel.
Dátum: 2004-12-11 11:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32070
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:20.364465, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Santana Lopes vezette, július végén hivatalba lépett portugál kormány Henrique Gouveia ifjúsági- és sportminiszter lemondásával került válságba.
A kormányon lévő jobbközép Szociáldemokrata Párt a közvélemény-kutatások szerint jóval népszerűtlenebb, mint az ellenzéki szocialisták.
MTI - fideszfrakcio.hu