Tajvanon megkezdődtek a parlamenti választások
Parlamenti választások kezdődtek szombaton Tajvanon, amelyek tétje, hogy sikerül-e a függetlenségpárti Csen Suj-pien (Chen Shui-bian) államfő pártjának megszereznie a többséget a szigetország törvényhozásában. A 13 390 szavazókörben 16,5 millió szavazásra jogosult állampolgárt várnak az urnákhoz. Megfigyelők 65 százalékot meghaladó részvételi arányra számítanak.
Dátum: 2004-12-11 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32073
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:21.297831, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 176 egyéni választókerületben 386 jelölt indul, közöttük 116 független. A fennmaradó 49 helyet arányos szavazási rendszerben osztják el.
Csen Demokratikus Haladó Pártja (DPP) azt reméli, hogy sikerül elhódítania a parlamenti többséget a pekingi vezetéssel szemben békülékenyebb magatartást tanúsító, a Kínai Nemzeti Párt vezette ellenzéki pártszövetségtől, amely a képviselői helyek 51 százalékával rendelkezik a jelenlegi törvényhozásban.
A függetlenségpárti szólamok uralta választási kampányuk után a tajvani elnök hívei arra számítanak, hogy sikerül 113 fős abszolút többséget elérniük a 225 fős parlamentben. A szavazóhelyiségek közép-európai idő szerint 9.00 órakor zárnak, a központi választási bizottság kora délutánra ígérte az eredmény közzétételét.
MTI - fideszfrakcio.hu