Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Arafat unokaöccse szerint hiányzik a pontos diagnózis a zárójelentésből

Jasszer Arafat unokaöccse szerint hiányzik a pontos diagnózis az egy hónapja elhunyt palesztin elnök franciaországi zárójelentéséből, amelyet szombaton adott át a ciszjordániai Rámalláhban a Palesztin Hatóság vezetőinek. Nászír al-Kidva, aki egyben a Palesztin Hatóság ENSZ-képviselője, sajtótájékoztatóján elmondta, a palesztin kormány különleges vizsgálóbizottságot hoz létre Arafat halála körülményeinek kivizsgálására.


Dátum: 2004-12-11 17:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32080
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:23.540499, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szerinte az 557 oldalas dossziéban nincsenek új elemek, az első rész Arafat rámalláhi kórházi kezelését, a második pedig utolsó, egy Párizs melletti katonai kórházban eltöltött napjait írja le.

Bár a francia orvosok számos alapos vizsgálatot hajtottak végre a palesztin vezetőn, és nem találták nyomát annak a feltételezésnek, hogy Arafatot megmérgezték volna, mégsem tudták pontosan megállapítani, hogy mi okozta a halálát. A nemhivatalos jelentések a leukémia egyik fajtájáról tettek említést. "Nem hiszem, hogy lennének orvosi vagy politikai eszközeink arra, hogy megállapítsunk valami újat, de az ügy nyitott marad" - jelentette ki Nászír al-Kidva.

Rauhi Fattúh, a Palesztin Hatóság ideiglenes elnöke a sajtókonferencián megerősítette: a különleges bizottság feladata, hogy kiegészítse a francia zárójelentést az Arafatot korábban kezelő egyiptomi, tunéziai és jordániai orvosok jelentésével.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek