Bizonyossá vált, hogy Juscsenkót megmérgezték
Az ukrán ügyészség szombaton újra nyitotta vizsgálatát az ellenzéki elnökjelölt, Viktor Juscsenko elleni merényletkísérlet ügyében azután, hogy osztrák orvosok bejelentették, dioxinnal mérgezték meg a politikust - jelentette ügyészségi forrásokra hivatkozva az Interfax hírügynökség.
Dátum: 2004-12-12 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32087
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:25.454031, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ukrán politikust péntek este szállították újabb kivizsgálásra Ausztriába. A Rudolfinerhaus bécsi klinika orvosai vérminták és szövettani vizsgálatok alapján megállapították, hogy a betegséget minden kétséget kizáróan dioxin-mérgezés idézte elő, amelyet "idegen kéz" juttatott szájon át szervezetébe. Az ukrán ügyészség szeptember 21-én már egyszer indított vizsgálatot merényletkísérlet gyanújával a Juscsenko-ügyben, ám egy hónappal később lezárta azt, arra hivatkozva, hogy a rendelkezésére álló orvosi vélemények szerint Juscsenko herpesz-fertőzést kapott.
Washington nagyon aggódik Viktor Juscsenko ukrán ellenzéki elnökjelöltért, akinél dioxin-mérgezést mutattak ki az osztrák orvosok, és arra szólította fel az ukrán hatóságokat, hogy folytassanak vizsgálatot az ügyben - közölte szombaton az amerikai külügyminisztérium. Joanne Moore, a tárca egyik szóvivője kijelentette: nagyon aggódnak az orvosok megállapításai miatt. Felszólították az ukrán hatóságokat, hogy vizsgálják ki a történteket és remélik, hogy Juscsenko teljesen felépül. Reméljük, hogy a december 26-i ukrajnai elnökválasztás szabad és igazságos lesz - tette hozzá Joanne Moore. Ihor Osztas, a Mi Ukrajnánk ellenzéki párt parlamenti képviselője kijelentette: az osztrák kórház orvosi vizsgálatai kimutatták azt, amit Juscsenko támogatói mindig is hittek, hogy az ellenzéki vezetőt ellenségei inkább meg akarták ölni, semmint vállalják a kockázatot, Viktor Janukovics kormányfő vereségét az elnökválasztáson. Sztepan Havris, Janukovics korábbi képviselője a központi választási bizottságban, kétségbe vonta az osztrák orvosoknak azt a bejelentését, hogy Juscsenkót dioxinnal mérgezték meg. Hangozatta: attól, tart, hogy két héttel ez a választás előtt a bejelentés része a politikai megnyilvánulásoknak. Az ügy szégyenletes fejezete az ukrán demokráciának - tette hozzá Havris.
MTI - fideszfrakcio.hu