K mint kormány, k mint káosz
Csillag István gazdasági miniszter derekát beadva az általa "mitikusnak" (?) tartott közbeszerzési eljárás mellett döntött autópályaügyben. A döntést olyan koalíciós huzavona előzte meg, amelynek során először zöld utat kapott volna egy, a választási ígéretekkel merőben ellentétes megoldási mód, majd pedig száznyolcvan fokos korrekcióra került sor. A kormányzat elvi alapállásának kimunkálatlansága és az ebből eredő következetlenség, bár még csak a ciklus elején járunk, sajnos más területen is tetten érhető.
Dátum: 2002-07-26 16:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2951
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:21.069287, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Néhány emlékezetesebb példát megemlítve feleleveníthetjük: A szocialista-szabaddemokrata kormány kultuszminisztere, Görgey Gábor először pályáztatás nélkül nevezte ki a Nemzeti Színház élére az új igazgatót, majd magát meggondolva mégiscsak pályázatot írt ki erre a posztra. Medgyessy Péter eleinte tagadta ügynökmúltját, majd bevallotta: kapcsolatban állt a titkosszolgálatokkal. Az SZDSZ-frakció először megvonta volna a bizalmát a D-209 fedőnevű kormányfőtől, majd teljesen más alapállásra helyezkedett egyetlen éjszaka alatt. Az Erzsébet hídi tüntetések alkalmával egy ideig tehetetlen volt a rendőrség, végül a tüntetők - mellettük pedig sajtómunkások - verést kaptak. A kormány a kedvezménytörvény megváltoztatását is folyton napirenden tartja , de nem tudja, hogyan is kellene ezt megtenni. És ím, legutóbb: az autópálya-építések kapcsán került elő nagy nehezen a Keller-Csillag-Bárándy- (Bermuda-) háromszögből a döntés. Ez a kronológiai szempontból igen frissnek számító eset megérdemel annyit, hogy vele összefüggésben, ha csak zárójelben, de felidézzük Áder János szavait is. A Fidesz frakcióvezetője minapi nyilatkozatában a következőkre hívta fel a figyelmet. Ad 1) bár a jelenlegi kormánypártok az előző ciklusban és a választási kampányban még rendkívül hiányolták a közbeszerzési eljárást az autópálya-építést illetően, ám ilyesmire a Horn-kormány alatt sem került sor; ad 2) nem az eljárás módozata az elsődleges, hanem a gyorsaság, az olcsóság, a minőség és a magyar vállalkozók előnyben részesítése a fontos - az Orbán-kormány ehhez igazodott.
A fent hivatkozott esetek ugyan önmagukban is elszomorítóak, sokkal elkeserítőbb azonban az, amire rávilágítanak. Nevezetesen: a kormány képviselőinek döntéseit, megnyilatkozásait, tetteit nem a kormányprogramhoz való igazodás, a választási harcban tett ígéreteknek való megfelelés szándéka, vagy - ami a talán még ezeknél is fontosabb - egy ezek mögött álló értékközpontú koncepció alakítja. Ezzel szemben egyre látványosabb szerephez jut a Horn-érából már ismert, a pillanatnyi erőviszonyok és a napi gazdasági-politikai érdekek által vezérelt ad hoc döntéshozatali mechanizmus, amelyek mögött a kormányzat egysége sem szellemi, sem napi gyakorlati szinten nem tapintható ki.
Ma a "kormány" csupán - sokszor egymással "civakodó" - miniszterek, államtitkárok összességét jelöli. A Magyarország "modernizációjára" koncentráló kabinet retorikája értelmezhetetlen és üresen csengő, a modernizáció jelszava pedig legfeljebb a megreformálni szándékozott "Fidesz-Magyarország" által is támogatott puszta jóléti intézkedések sora. Következetesség, határozottság, az egységes, világos filozófia és az ezen nyugvó racionális döntéshozatal: a kormány ezen erényeket tőlünk távol álló, mitikus (?), megfoghatatlan világba helyezi. Ma csak egy Csillag gyenge pislákolása hívja fel a figyelmünket arra, hogy az ország jelenlegi irányítóinak döntéshozatali mechanizmusa és hatékonysága a megkívánttól fényévekre van, de az elmúlt 60 nap eseményeit is megvizsgálva már egy egész galaxis ontja ránk fényét.
Pataky-Balogh