Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Őrizetbe vett Irakiak

Több mint ötven irakit vettek őrizetbe amerikai katonák és iraki rendőrök a felkelők ellen indított akciók során a fővárostól északra fekvő Baakúba térségében - közölte az amerikai hadsereg vasárnap. Az amerikai 1. gyalogos hadosztály által kiadott közlemény szerint szombaton két akciót hajtottak végre a Bagdadtól mintegy 60 kilométerre északkeletre lévő Hib Hib ellen "ismert felkelők után kutatva".


Dátum: 2004-12-12 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32089
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:26.027133, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A katonák elkoboztak számos lőfegyvert. Az iraki ellenállás leküzdésére törekedve az Irakban lévő amerikai és helyi fegyveres erők rendszeresen indítanak hadműveleteket az egész ország területén a feltételezett lázadók kézre kerítése és fegyverkészleteik elkobzása céljából.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek