Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Észak-Korea nem tágít

Észak-Korea nem számolja fel nukleáris programjait és nem javítja kapcsolatait Dél-Koreával mindaddig, amíg az utóbbi nem ad egyértelmű válaszokat az atomkísérleteit illetően felmerült kérdésekre - írta vasárnapi számában a Rodong Szinmun hivatalos phenjani lap.


Dátum: 2004-12-12 13:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32090
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:26.354192, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség novemberi bizalmas jelentésében megerősítette, hogy dél-koreai tudósok 2000-ben atomfegyver gyártásához közeli szintű urániumot dúsítottak, 1982-ben pedig kis mennyiségben sikerült előállítaniuk atombomba gyártásához megfelelő plutóniumot. "Ha a dél-koreai hatóságok valóban érdekeltek a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésében és az ország békés újraegyesítésében, akkor el kell mondaniuk az igazságot bűnös nukleáris tevékenységükről, és azonnal le kell állítaniuk atomfegyver-fejlesztő tevékenységüket" - olvasható az észak-koreai újság szerkesztőségi cikkében, amely szerint ezek nélkül nem lehetséges a kétoldalú kapcsolatok javítása és a térség békéje. Észak- és Dél-Korea papíron továbbra is háborúban áll egymással, mivel 1950-53-as háborújukat nem békeszerződés, csak fegyverszünet zárta le.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek