Veszélyes az újságírás Oroszországban?
Tíz éve nem halt erőszakos halált olyan nagy számú újságíró Oroszországban, mint idén: december elejéig 54-en vesztették életüket erőszak következtében. Mint Oleg Panfilov, a kockázatos újságírás központjának igazgatója az Eho Moszkvi rádióban elmondta: évente általában "csak 20-22" gyilkosságot követnek el újságírók terhére.
Dátum: 2004-12-12 13:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32091
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:26.658405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A legtöbb eset nincs összefüggésben az áldozatok tevékenységével - fűzte hozzá. Panfilov szavai szerint évi 150-160 esetben éri támadás a sajtó képviselőit, ezeknek mintegy a fele vezethető vissza az illetők munkájára. Ennél is jobban fenyegeti azonban újságírókat a fokozódó politikai és jogi üldözés. Ezt jól mutatja, hogy 2002 vége óta jelentősen megnőtt a sajtó munkatársai ellen indított perek száma.
MTI - fideszfrakcio.hu