Éhségsztrájkol Szaddám Huszein
Éhségsztrájkot kezdett börtönében a megbuktatott iraki diktátor, Szaddám Huszein és a korábbi iraki rezsim tizenegy magas rangú vezetője - közölte vasárnap Bagdadban a foglyok egyik ügyvédje.
Dátum: 2004-12-12 17:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32098
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:28.843387, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ügyvéd szerint az éhségsztrájk már péntek óta tart. Szaddám Huszeint és a megbuktatott rezsim több más vezetőjét az amerikai erők emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekkel vádolják. A hatalmától megfosztott diktátor és a többi volt iraki vezető állítólag a börtönben velük szemben alkalmazott rossz bánásmód miatt kezdte a tiltakozó akciót. Az éhségsztrájkkal kapcsolatban a források a korábbi iraki rezsim egykori miniszterelnök-helyettesének, Tárik Aziznak az ügyvédjét idézték.
MTI - fideszfrakcio.hu