Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vádaskodások Szerbiában

A kilenc hónapja fennálló szerb kormány leváltását célzó kampányt hirdetett vasárnap a Boris Tadic köztársasági elnök vezette ellenzéki Demokrata Párt. Tadic a DS-választmány vasárnapi gyűlésén bejelentette, hogy pártja megkezdi az előkészületeket az előre hozott választásra.


Dátum: 2004-12-12 17:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32099
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:29.145360, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A köztársasági elnök hivatalba lépése óta a legkeményebben bírálta a Kostunica-kabinetet, azt hangoztatva, hogy a választás elengedhetetlen, mert a parlament nem tükrözi a polgárok akaratát, a kormány pedig nem képes tenni semmit, ami az ország javát szolgálná. Szerinte az összes demokratikus erőt felsorakoztató kormányra van szükség, amelyben vezető szerepet vállal a DS, mivel ez a párt "a leggyorsabb és legrövidebb kapcsolat Szerbia és a modern Európa, illetve világ között". Az elmúlt két-három héten Tadic egyre keményebben bírálta a szerb kormány, elsősorban amiatt, hogy nem működik együtt kellőképpen a hágai Nemzetközi Törvényszékkel, és a milosevici időket idéző dacpolitikát folytat Koszovóban. A vasárnapi kampánynyitó azt jelenti, hogy "hivatalosan" is véget ért a viszonylag békés időszak a szerbiai belpolitikában, amely gyakorlatilag Tadic júniusi megválasztása óta tartott. Belgrádi elemzők korábban azzal számoltak, hogy Tadicék belülröl, a kormányzó Szerb Megújhodási Mozgalom segítségével felbomlaszthatják a milosevici szocialisták külső támogatását élvező kisebbségi kabinetet. Most azonban inkább úgy látják, hogy a DS-nek nem lesz könnyű dolga, mert Vojislav Kostunica miniszterelnök pártja egyre inkább megtalálja a közös hangot az ellenzéki Szerb Radikális Párttal, amely a legtöbb képviselővel rendelkezik a parlamentben.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek