Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lengyelországban 17,4 százalékra nőtt júniusban a munkanélküliség

Átmeneti csökkenés után júniusban ismét növekedett a munkanélküliség Lengyelországban; a munkaügyi miniszter pénteki bejelentése szerint több mint 3 millióan voltak munka nélkül az év hatodik hónapjában, ami 17,4 százalékos - az előző havinál 0,1 százalékkal magasabb - munkanélküliségnek felel meg.


Dátum: 2002-07-26 17:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2955
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:22.333324, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az év végéig a miniszter becslése szerint a munkanélküliségi ráta 19,2 százalékra emelkedik. Korábban Jerzy Hausner úgy nyilatkozott, hogy 4-5 éven belül Lengyelországban 10 százalékra szorítható vissza a munka nélkül levők aránya.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek