Tényleg Leisztingerrel mosat a Villalakó Juhász
Simicskó István azonnali kérdésére a honvédelmi tárca államtitkára elismerte, hogy valóban Leisztinger Tamás, a szocialistákhoz közelálló üzletember érdekeltségébe tartozó Centrál Mosodák mossa a honvédelmi szennyest, s arról is beszélt, hogy ami igazán sokba került, az "a kutyák és az őket működtető személyek elhelyezésére és komplett kiszolgálására alkalmas komplexum" - nem a kutyák.
Dátum: 2004-12-13 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32135
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:40.068006, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tapasztaljuk, hogy Gyurcsány úr ugyanúgy, mint üzletemberként, azt nézi, mi éri meg és mi nem éri meg. Erről volt szó sajnos a határon túli magyarok esetében is, esetükben is számolt Gyurcsány Ferenc, és arra az eredményre jutott, hogy a magyar állampolgárságot nem éri meg megadni számukra - szögezte le Simicskó István azonnali kérdésében.
Vannak azonban olyan kiemelt fontosságú ügyek, tette hozzá, amelyek minden pénzt megérnek a Gyurcsány Ferencnek és a kormánynak. Példának okáért ott a sok szennyes a honvédség háza táján. Arról a szennyesről van szó ezúttal, amelyet a Centrál Mosodák fognak mosni. Mint a sajtó is megszellőztette, a szocialistákhoz közel álló
Leisztinger Tamás tulajdonos ebben a cégben.
Riválisánál 100 millió forinttal többet kért többet, s ő nyert a tenderen, holott a kiírás szerint a legolcsóbb ajánlatot tevőnek kellett volna nyernie - mutatott rá Simicskó István. Valamilyen rejtett indítéknak kell lenni, ami miatt a drágább nyerte el a tendert. Ez a tény is arra utal, hogy a honvédségre valóban ráfér egy nagymosás.
Mi volt az a rejtélyes ok, ami miatt megérte a 100 millió forintos többletkiadás, amikor nem is maradt szinte mosnivaló, mivel a 2005-ös költségvetés gatyára vetkőztette a honvédséget.
Iváncsik Imre honvédelmi minisztériumi államtitkár azt válaszolta, kettő mosással kapcsolatos közbeszerzés is volt a honvédségnél: a katonai, valamint az egészségügyi textíliákra vonatkozó. Az első esetben ki kellett volna zárni a vesztest, a második esetben szintúgy. Azt állította az államtitkár, hogy mindig a jobb ajánlat nyert.
Az Állami Számvevőszék betekintett már az iratokba, és minden harmadik beszerzést tartotta szabálytalannak - ezen az arányon aztán még van mit javítani. Háromszoros áron vásároltak számítástechnikai eszközöket, példátlan összegeket költöttek kutyaólra, gyakorlatilag gulyáspartikat, fesztiválokat rendezett a miniszter úr alkalmanként 20 millió forintért - ebbe a sorba beleillik a szennyes mosatása is. Kérdezze meg a miniszter urat, megérte-e vajon 100 millió forinttal többért mosatni.
"A kutyaólak ügyében ott van a kutya elásva, hogy (...) nem kutyaólról van szó, hanem a kutyák és az őket működtető személyek elhelyezésére és komplett kiszolgálására alkalmas komplexumról van szó." A mosás kapcsán pedig az értékelhető, egyedül érvényes pályázat nyert.
fideszfrakcio.hu