Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felfüggeszti szudáni segélyakcióját az ENSZ

Az ENSZ felfüggesztette a Szudán nyugati részén lévő Darfúr tartományban zajló segélyakcióját, mert vasárnap megöltek két helyi segélyszoltálati munkatársat.


Dátum: 2004-12-14 06:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32140
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:41.581690, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hétfői bejelentés nem részletezi, kik voltak a támadók, akik végeztek a világszervezettel Darfúrban szorosan együttműködő brit, Mentsük Meg a Gyermekeket nevű szervezet két szudáni alkalmazottjával.

Az ENSZ a szudáni tartományban mintegy kétmillió rászorulton próbált segíteni, akiket éhség, betegség fenyeget, s ki vannak téve a helyi lázadó csoportok, a kormányhadsereg és a vele szövetséges arab miliciák támadásainak. Darfúrban nemzetközi szervezetek megállapítása szerint jelenleg a világ legnagyobb méretű, népírtása folyik. Nincs pontos adat, csak becslések arról, hogy hányan haltak már meg az évek óta tartó katasztrófahelyzetben, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 70 ezerre teszi az ez év márciusa óta megöltek, illetve éhen pusztultak számát.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek