Szőnyegbombázás
Ha 1998-at egész pályás letámadásnak fogadjuk el, 2002-re minimum a "szőnyegbombázás" megnevezés illik. ... Kádár János vérgőzös színrelépése óta a legerkölcstelenebb kormányzat jutott hatalomra idén tavasszal Magyarországon. Felső vezetésében markáns diktatúracsinálók, cenzorok, besúgóhálózatot működtető szigorúan titkos tisztek; klientúrájában az állami vagyon hűtlen kezelői, zavaros múltú privatizátorok, potenciális köztörvényesek kaptak helyet - írja Csontos János a Heti Válasz hasábjain.
Dátum: 2002-07-26 19:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2956
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:22.653182, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Aki nem teljesen rövid emlékezetű, s üdvözítőnek vélt túlélési stratégia gyanánt nem törli négyéves választási ciklusonként a teljes memóriát, az visszarévedhet egy, a sportnyelvből kölcsönzött közelmúltbeli politikai műszóra: egész pályás letámadás. Ezzel illette országlásának első heteit az első Orbán-kormány, diabolikussá növelve jóformán minden posztkommunista érdeksérelmet. A rendszerváltozást viszonylag csekély áldozattal átvészelő kádári fogantatású nómenklatúra az 1998-as kormányváltást követő hely- és fejcseréket valósággal elviselhetetlennek érezte - vagy legalábbis ezt kommunikálta a választóknak, gátlástalanul kihasználva négyötödös médiatúlsúlyát. Az orbáni egész pályás letámadás ezzel szemben a valóságban egész pályás védekezés volt: a polgári kormányzat sokszor még a saját tizenhatosáról sem tudta kihozni a labdát. Mindez azonban a kommentátorok balliberális elkötelezettsége, illetve a játékvezetők tradicionális pártossága miatt nemigen tudott kiderülni - sportszerűség tekintetében pedig a lelátók népe legfeljebb annyit állapíthatott meg: az "üldözöttek" kétségkívül nem szúrták ki a labdát, holott megtehették volna.
Ha 1998-at egész pályás letámadásnak fogadjuk el, 2002-re minimum a "szőnyegbombázás" megnevezés illik. Itt már szó sincs holmi korszerűtlen íratlan szabályokról vagy idejétmúlt fair play-ről: a hatalom újdonsült birtokosai egy az egyben fölszedték a gyepszőnyeget, s azon vannak, hogy baráti magvakkal füvesítsék újra. A magát liberálisnak és szociáldemokratának állító, immár minden korábban hirdetett nemes eszmét látványosan meghazudtoló pragmatikus érdekklub - miután a mellőzöttség négy esztendejében megszívta magát gyűlölettel, mint a kiskakas izzó parázzsal - szemmel láthatólag úgy döntött, hogy nem lacafacázik holmi demokratikus illemszabályokkal: megszáll minden egyes stratégiai (és nem is olyan stratégiai) pontot, ahol a gazdasági és informális hatalom megragadható. A látszatra sem adó hivatali vérengzéseket, törvénytelen nyomásgyakorlásokat, tömeges elitcseréket olykor már saját híveik is sokallják - ám a huszáros rohamot vezénylők joggal bízhatnak abban: az átmeneti osztogatás, a forintrontással kombinált béremelések, a benzinsarcból finanszírozott Lendvai-csekkek (amelyeket valóságos, a nyugdíjalapba be nem épülő emelés helyett löknek oda a hiszékeny nyugdíjasoknak) elterelik a figyelmet a rapid módon megkaparintott százmilliárdokról.
Miért tehetik ezt meg? Miért nem éreznek mardosó szégyent, hogy homlokegyenesen mást mondtak tavasszal, mint amit tesznek nyáron? Miért nem ül ki arcukra a szégyenpír, amikor sorozatban meghazudtolják magukat? Ezek a kérdések örök érvényűek, miként machiavellista semmibevételük is az. A minél mélyebbre (akár a takarítónőkig) hatoló kádercsere nemcsak azt bizonyítja, hogy rengeteg kiéhezett kliens követelődzik a szocialista és szabad demokrata holdudvarban, akiket ki kell elégíteni; hanem azt is, hogy a regnáló honi kormányzatnak nincs koherens erkölcsi rendszere, aminek érvényesülésében bízhatna, aminek megvalósulását érvényre juttathatná. Csakis viszonylagosságokat állítanak (a szabad demokraták ugyan nem, ők viszont a Medgyessy-ügyben maradék morális hitelüket is áruba bocsátották): mihez képest lesznek ők jobbak, mihez képest sikeresebbek. Naponta tapasztalni: minden szándékukat, minden cselekvésüket Orbán Viktorhoz viszonyítják, pedig hónapok óta vége a kampánynak. Ezt a "relatív erkölcsöt" pedig önmagában semmilyen ethosz nem védelmezheti meg - mindenhová silbakot kell hát állítani. Megbízható silbakot, saját silbakot. Úgy is közelíthetnénk a dologhoz, hogy cement helyett megannyi párthű Kőmíves Kelemennével próbálják megerősíteni magas Déva várát.
Mindezeket előrebocsátva kijelenthető: Kádár János vérgőzös színrelépése óta a legerkölcstelenebb kormányzat jutott hatalomra idén tavasszal Magyarországon. Felső vezetésében markáns diktatúracsinálók, cenzorok, besúgóhálózatot működtető szigorúan titkos tisztek; klientúrájában az állami vagyon hűtlen kezelői, zavaros múltú privatizátorok, potenciális köztörvényesek kaptak helyet. Nem ismernek morális fenntartásokat, ezért teljesen rendjén valónak találják, hogy az 51 százalék diktatórikusan elnyomja a 49 százalékot. (A választások törvényességéről parlamenti konszenzus született ugyan, jól látszik azonban, hogy az eredmény a statisztikai hibahatáron belül van.) A gyenge lábakon álló legitimitás fölébreszti a Medgyessy-kormányzatban a jó öreg bolsevik reflexeket (számukra ez a harc is végső): ha lehetséges, még a "visszarendeződés" elméleti lehetőségét is ki akarják zárni. Ennek érdekében meg kell szerezniük minden lehetséges anyagi forrást, minden bekebelezhető információs médiumot. Minden hullámhosszon nekik kell szólniuk, minden lapfelületet nekik kell megtölteniük - akkor a hatalom érdemi kritikája könnyűszerrel "önkritikává" silányítható. S ha olykor mégis kellemetlenkednének a túlsó térfélről, lesz rá gondjuk, hogy ne sugározhassanak, ne nyomtassák ki őket.
Úgy gondolkodnak: célzott lövéssel haladéktalanul ki kell lőni a politikai ellenzék minden potens figuráját - a fejetlenül hőzöngő tömeggel pedig majd szakszerűen elbánnak derék, anyagilag fokozottan megbecsült kommandósaink. Ha úgy tűnik, hogy botorul választott miniszterelnökünk minden tekintetben alkalmatlan, de még eurokonformnak sem nevezhető - nosza, süllyesszük le az ő szerény szintjére a morális etalont: némi szómágiával legyen akár a moszkovita titkosügynökösködés is kuruckodó hazafias misszió. Ha piros pöttyös múltját mégis vizsgálgatni akarják, adjunk erre olyan pindurka időt, ami még a levegővételre is kevés lesz nekik. Mondjuk azt: "ha még egy dokumentum előkerül", majd lesz tetemrehívás; "ha még egy autópálya épül", majd lesz közbeszerzés. (Addig pedig váltsuk jól tejelő pozíciókra zsarolási pozíciónkat; s fizessük ki gyorsan állami megbízásokkal legbőkezűbb kampányadakozóinkat.) Ne mentegetőzzünk a nyilvánvaló hazudozás miatt - elvégre minden felháborodás csupán három napig tart. S ha az istenáldotta népet is le nem szőnyegbombáztuk még, el kell érni, hogy lehetőleg semmi ötlete ne legyen: mi a teendő, "ha még egyszer azt üzenik"...
Csontos János (Heti válasz, július 26.)