Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Napirend után az Országgyűlésben

A kisebbségi szervezetek támogatásáról és a népszavazásról volt szó hétfőn napirend után az Országgyűlésben.


Dátum: 2004-12-14 07:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32143
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:42.520204, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kékkői Zoltán (Fidesz) egy helyi kisebbségi önkormányzat által működtetett közhasznú társaságról beszélt, hangsúlyozva, hogy állami támogatás nélkül működik a munkahelyteremtéssel, betegek, idősen gondozásával, gyermekek felzárkóztatásával, nemzetiségi hagyományok ápolásával foglalkozó szervezet, noha mindössze kétmillió forintot igényelt.

A 2002-es kormányváltás óta kihasználatlanok a romák támogatására igénybe vehető európai uniós források is.

MTI - fideszfrkcio.hu

Kapcsolódó elemek