Lomnici Zoltán a bíróság és média viszonyáról
A bíróságok és a média viszonyára a bizonytalanság, szabályozatlanság és látszólag a közös célok hiánya jellemző - jelentette ki Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke kedden egy budapesti konferencián.
Dátum: 2004-12-14 12:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32156
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:46.336496, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bíróságok és a sajtó kapcsolatára sok tekintetben a bizonytalanság, a szabályozatlanság és látszólag a közös célok hiánya a jellemző - mondta Lomnici Zoltán egy szakmai konferencián.
Megjegyezte: márpedig a közönség, az érdeklődők hiteles tájékoztatása olyan közös cél lehet, amely szükségessé teszi a közös cselekvést, az időről időre felszínre kerülő gondok megoldását.
Hozzátette: a bírói hatalom is ellenőrizhető, az ellenőrzés leghatékonyabb eszköze pedig a nyilvánosság. Mint mondta, ma már adott a jogi háttér, hogy a sajtó képviselőinek helye van a tárgyalásokon, élhetnek az ellenőrzés lehetőségével.
A bírósági eljárások nyilvánossága erősíti a bíróságokba vetett bizalmat és "talán ennek is köszönhető, hogy számos vitatott ügy és időnként előforduló hibák ellenére a magyar bíróságok bizalmi indexe európai összehasonlításban sem rossz, az elmúlt évek során általában 60-65 százalék között mozgott" - mondta Lomnici Zoltán. Felidézte: az állami szervek bizalmi indexét évente kétszer mérik, és Franciaországban a bíróságok bizalmi indexe 12 százalék körül
alakul.
A Legfelsőbb Bíróság elnöke elmondta: a bírák arról panaszkodnak, hogy szakszerűtlenek a bírósági tudósítások, az újságírók pedig azt kifogásolják, hogy nehéz az információhoz jutás, és sokszor nem kíván együttműködni a bíróság a sokoldalú tájékoztatásban.
Lomnici Zoltán érdekesnek nevezte, hogy Magyarországon nem etikai szabály, nem önkorlátozás, hanem törvény tiltja, hogy a bíró nyilatkozzon a folyamatban lévő ügyről.
"A magyar bírót kiskorúnak tekintik, aki nem tud abban dönteni, hogy mikor szabad, mikor illik, mikor lehetséges jogilag nyilatkozatot tenni. Nyilván ezzel a lehetőséggel szinte senki nem élne, de az, hogy egy kétharmados törvény tiltsa meg Magyarországon a nyilatkozattételt", érdekes - jelentette ki.
Az OIT elnöke elmondta: kezdeményezik az Igazságügyi Minisztériumnál a bűnügyi és igazságügyi tájékoztatásra vonatkozó szabályok felülvizsgálatát, és olyan törvényi szintű szabályozás kialakítását, amely az adatvédelem és az információs szabadság szempontjait bírósági eljárás sajátosságaival összhangban juttatja érvényre.
Legyen egy kicsit korrektebb az együttműködés - mondta. Megjegyezte: az OIT ajánlástervezetet is készít, amelyben egységes eljárási és szempontrendszert javasol a sajtó irat-betekintési lehetőségeinek biztosítására, valamint speciálisan képzett szóvivői hálózatot kíván kialakítani a médiával való hatékonyabb kapcsolattartás érdekében.
MTI - fideszfrakcio.hu