Az ORTT sem támogatta az MTV Híradó elhallgatását
Az Országos Rádió és Televízió Testület elutasította a Magyar Televízió jogorvoslati kérelmét, és a panaszbizottság korábbi, egyhangú határozatát helyben hagyva megállapította: az MTV Rt. 2004. szeptember 28-án 19.30 órai kezdettel sugárzott Híradó műsora megsértette a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét, amikor az Országgyűlés Kulturális Bizottságának kihelyezett üléséről szóló tudósításában nem adott tájékoztatást arról a tényről, illetve annak indokairól, hogy a bizottsági ülésről a Fidesz által delegált tagok távolmaradtak.
Dátum: 2004-12-14 12:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32159
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:47.223391, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ORTT többségi döntésében egyebek között megállapította, hogy a Fidesz parlamenti sajtóosztályának panaszát támasztja alá az a tény, hogy Újhelyi István, az MSZP képviselője mind képben, mind szóban megjelenik a riportban. A testület álláspontja szerint nem szükségszerű, hogy egy adott műsorszámon belül a mindenkori kormány- és ellenzéki pártok képviselői egyenlő számban jelenjenek meg, ám az a tény, hogy a nagyobbik kormánypárt képviselője megjelent a képernyőn, illetve a tőle intézett mondatok az MTV technikai fejlődésének lehetőségét vetítették előre, mindenképpen indokolttá teszik a nagyobbik ellenzéki párt témába vágó véleményének közzétételi kötelezettségét. Annál is inkább, mivel a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képviselőinek demonstrációja nagyon is összefüggött az MTV napi operatív működésével. A mind az MTV-nek, mind az MTI-nek eljuttatott közlemény szerint a kulturális bizottság ülésén a Szövetség képviselői azért nem vettek részt, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy a legnagyobb ellenzéki pártot kiszorították a Magyar Televízió kuratóriumi elnökségéből.
Emlékezetes, a Fidesz közleménye rámutatott: Az MTV kuratóriumi elnökségének "törvényellenes működése rányomja a bélyegét a Magyar Televízió napi működésére is. (...) A Bizottság fideszes tagjai ezért tiltakozásul a Magyar Televízió épületében összehívott bizottsági ülésen nem vettek részt. (...) Természetesen más helyszínen a közszolgálatiságról, a tájékoztatás ügyéről, a Magyar Televízióval kapcsolatos kérdésekről bármikor szívesen folytatunk egyeztetéseket, vitákat, megbeszéléseket."
Mindezek fényében az ORTT arra az álláspontra jutott, hogy a fideszes képviselők távolmaradására és annak okára tett rövid utalás szükséges lett volna ahhoz, hogy a tájékoztatás sokoldalú és kiegyensúlyozott legyen. A testület szerint amennyiben a műsorszolgáltató szerkesztői szabadságával élve közreadta az MTV helyzetével foglalkozó riportot, úgy a médiatörvény 4. § (1) bekezdése értelmében kötelessége lett volna utalnia a legnagyobb ellenzéki párt távolmaradására és annak okára.
A fideszfrakcio.hu információja szerint a többségi döntés ellen szavazott a két kormánypárti bizottsági tag Ladvánszky György (MSZP), illetve Tímár János (SZDSZ).
fideszfrakcio.hu