Vírusveszély
Terjedésnek idult az idei első karácsonyi internetes féreg, a magyar eredetű Zafi legújabb "D" változata - közölte a 2F 2000 Kft. kedden az MTI-vel. A Zafi.D féreg egy "Merry Christmas!" tárgyú elektronikus evélben érkezik, a levél törzse a "DOME" feliratot és egy animált grafikát tartalmaz, ami két, illetlen dolgokat művelő smiley-t, sárga mosolyfigurát ábrázol.
Dátum: 2004-12-14 14:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32166
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:49.465411, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A levélhez csatolt melléklet, például "Postcard.HTML.változó.ZIP" belsejében egy CMD kiterjesztésű fájl rejti a kártékony kódot. A társaság szerint a fertőzés akkor kerülhető el, ha nem nyitják meg a fájlt. Fórján Tamás a 2F 2000 Kft. műszaki igazgatója ezzel összefüggésben elmondta: karácsony közeledtével minden évben megugrik a vírustámadások száma, s erre az idén is számítani kell. A vírusírók ugyanis kihasználják azt az időszakot, amikor vélhetően kevesebb szakember, rendszergazda dolgozik, így az ünnepi időszakban a nem megfelelő felügyelettel ellátott rendszerek védettsége gyengül, a reakcióidő lassul. Nem könnyíti a helyzetet az sem, hogy az elmúlt hónapok viszonylag eseménytelenek voltak a kártevők szempontjából, így a számítógép-felhasználók is kevésbé óvatosak - tette hozzá.
MTI - fideszfrakcio.hu