Most jön az ötödik! Emelik a gáz árát a szocialisták
Gyurcsány Ferenc délután egy órakor bejelentést tett, majd ezt Draskovics Tibor megerősítette délután 3 órakor: jövőre ötödször emeli a gázárakat a szocialista kormány. "Ahhoz képest, hogy két és fél évvel ezelőtt azt ígérték, hogy nem lesz gázáremelés, (...) most az ötödik gázáremelésnél tartunk" - mutatott rá Áder János, budapesti sajtótájékoztatóján. + A sajtótájékoztató letölthető hanganyaga
Dátum: 2004-12-14 17:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32176
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:52.475850, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A magyar családok nem ilyen karácsonyi ajándékra vártak Gyurcsány Ferenctől és a Gyurcsány-kormánytól" - mondta a frakcióvezető. Hangsúlyozta, hogy a lakosság esetében a gáz ára 2002 áprilisa óta több mint 50 százalékkal emelkedett. Ugyanakkor az még nem derült ki, hogy a nagyfogyasztókra, azaz a vállalkozásokra és az önkormányzatokra vonatkozó emelés mértéke mekkora lesz - tette hozzá.
És akkor még nem is beszéltünk a nagyfogyasztókról
Kitért arra, hogy tavaly 40 százalékkal emelkedtek az önkormányzatok gázszámlái, és nyilván a 800 ezer magyarországi vállalkozó is kíváncsian várja, mennyivel kell majd jövőre többet fizetnie. Ideje lenne, hogy a kormány ebben a kérdésben is tiszta vizet öntsön a pohárba.
Áder János bemutatta egy csepeli vállalkozás 2003., valamint 2004. januári gázszámláját. A számlákból kiderült, hogy 2003-ban 1523 köbméter gáz után 31 ezer forintot fizetett, 2004-ben 1449 köbméter után pedig 76 ezer forintot kellett annak ellenére átutalni a gázfogyasztásért, hogy a szocialisták megígérték, nem lesz gázáremelés.
fideszfrakcio.hu