Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tömegdemonstráció az egyházi iskolák védelmében

Több ezren gyűltek össze kedden az Oktatási Minisztériumnál, hogy tiltakozzanak a jövő évi költségvetésről szóló törvénytervezet egyházi iskolákat negatívan érintő rendelkezései miatt. A demonstráción felolvasott petícióban a résztvevők kérték Magyar Bálinttól: ne tegyen különbséget egyházi és állami, önkormányzati közoktatási intézmények között; a diákok, a pedagógusok és más alkalmazottak között, és ne kényszerítse a kistelepüléseket iskoláik bezárására.


Dátum: 2004-12-14 18:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32179
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:53.388068, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A táblákkal, magyar zászlókkal és égő gyertyákkal felvonult pedagógusok, szülők, fiatalok és általános iskolás korú gyerekek előtt felolvasott nyilatkozatban a szervezők kiemelték, hogy az egyházi iskolák állami finanszírozása nem ajándék, az nem hárítható át sem a szülőkre, sem az egyházi fenntartóra. A táblákon a következő feliratok voltak olvashatók: Esélyegyenlőség?!; Egyenlő munkáért egyenlő bért; Az államnak adózunk!; Mi miért vagyunk másodrendűek?

A szervezők közölték: azért vonultak az Oktatási Minisztérium elé, mert aggódnak az egész magyar közoktatásért, amelyet "a teljesen elhibázott közoktatási reformok lehetetlen kényszerpályára állítanak". Az eseményen iskolaigazgatók szólaltak fel, majd petíciót adtak át a szaktárca képviselőjének. A miniszterhez címzett, a demonstráción felolvasott petícióban azt kérték Magyar Bálinttól: ne tegyen különbséget egyházi és állami, önkormányzati közoktatási intézmények között a diákok, a pedagógusok és más alkalmazottak között. Ne kényszerítse továbbá a tárca vezetője a kistelepüléseket iskoláik bezárására, és ne hozzon tanév közben olyan intézkedéseket, amelyek bizonyos iskolatípusok anyagi ellehetetlenítését okozza, esetleg arra kényszerítve azokat, hogy tandíjat kelljen megállapítaniuk. A dokumentumot a szervezők felsorolása szerint huszonhárom civil szervezet biztosította támogatásáról.

Az iskolák képviselői közül Hoffmann Rózsa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pedagógia Tanszékének vezetője arról szólt: a sokaság szavának hatalmas ereje van, "egy elbizakodott hatalommal szemben is".

Pápai Lajos, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Iskolabizottságának elnöke beszédében alapvetően tévesnek nevezte azokat a "demagóg megállapításokat", amelyek szerint az egyházi iskolába járó gyerekek után több támogatást kapnak, mint amennyihez az önkormányzati iskolák jutnak. "Szeretnénk felhívni a társadalom figyelmét arra, hogy a 2005-ös költségvetés tervezete milyen diszkriminatív módon akarja csökkenteni az egyházi iskolák finanszírozását" - mondta, hozzátéve: bár szerettek volna érdemi tárgyalást folytatni a minisztériummal, csak a döntéseket közöltek velük. Kiemelte, hogy a kormányzat az állami iskolákban a normatív támogatást 10 ezer forinttal egészíti ki, amit minden iskola megkap, kivéve az egyházi iskolákat, amelyeknek a diákok után nem jár majd a bejárói normatíva sem.

Pápai Lajos bizonytalannak nevezte továbbá az egyházi iskolák pedagógusainak és dolgozóinak közalkalmazotti státuszát. Hangsúlyozta, hogy ily módon nem marad más választásuk, minthogy az Alkotmánybírósághoz és a nyilvánossághoz forduljanak. "Mi, a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház, az evangélikus egyház és a zsidó hitközségek szövetsége egyházi vezetői (...) jelenlétünkkel támogatjuk híveink csendes demonstrációját, mert jogosnak ismerjük el követeléseiket" - közölte

a püspök.

A szervezők az esemény kezdetekor a demonstráció méltóságának megőrzésére szólítottak fel, hangsúlyozva, hogy a rendezvény nem politikai esemény. A résztvevők a Honvéd utcától a Kossuth térig megtöltötték a Szalay utcát, amelyet a rendőrség a tárca épülete előtt, a Honvéd utca és a Szemere utca között lezárt a forgalom elől. A demonstráció a Himnusz és a Szózat közös eléneklésével zárult.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek