Orbán Viktor a Bálványosi Nyári Szabadegyetem zárónapján
A "kormányoktól független magyar világ" kiépítésének szükségességéről beszélt szombaton Tusnádfürdőn Orbán Viktor a Bálványos Nyári Szabadegyetem zárónapján. A közel háromezer fős hallgatóság nagy éljenzéssel fogadta a politikust.
Dátum: 2002-07-27 15:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2960
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:23.955088, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A NATO-csatlakozás és Közép-Európa jövője címmel meghirdetett fórum társelőadója Adrian Severin volt román külügyminiszter, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet tiszteletbeli elnöke volt.
Severin elmondta: kezdetben habozott, hogy elfogadja-e a meghívást, de nem a magyar-román kapcsolatok állapota miatt, hanem azért, mert úgy látja, hogy jelenleg a magyar-magyar kapcsolatok nem igazán harmonikusak.
Jelenlétem nem állásfoglalás valaki mellett, hanem az egység szükségességének üzenete. Szükség van minden magyar és minden román egységére, valamint a magyarok és a románok egységére a közös Európában - fogalmazott.
Orbán Viktor előadásában azt mondta, hogy kormánya az elmúlt négy évben nagyon határozott nemzeti integrációs politikát folytatott, amelynek egyik legfontosabb eleme a határokon átívelő nemzeti újraegyesítés stratégiája volt. Szerinte a határon túli magyarok megkerülhetetlen tényezői lettek a magyar belpolitikának.
A nemzetstratégia irányvétele szempontjából meghatározónak nevezte, hogy az új kormány újra kezdi-e az előző kormány által lezárt privatizációt, vállalja-e az állam, hogy előnyt biztosít a magyar vállalkozóknak, biztosítja-e, hogy a termőföld magyar kézben
maradjon.
A magyar belpolitikáról szólva Orbán Viktor közölte, hogy a polgári oldalnak változtatnia kell gondolkodásán, mivel a közéletet eddig a kormány felől nézte.
Emlékeztetett arra, hogy a vele egyetértőkkel korábban azt tanácsolták az erdélyi magyaroknak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségen belüli barátaiknak: olyan kis magyar világot építsenek ki Erdélyben, amely intézményeivel szilárdan megáll a saját lábán; ez a fontos, nem az, hogy milyen erős, vállal-e kormányzati szerepet vagy sem az RMDSZ.
Most Magyarországon kell felépíteni kis magyar polgári
világunkat, a maga intézményeivel és sajtójával. Ennek a polgári világnak kell olyan erőssé válnia, hogy intézményeit soha, semmilyen kormány ne hagyhassa figyelmen kívül - szögezte le.
Orbán szerint a következő választásokra "lélekben és számszerűen is meg kell erősödnünk, de azután is erősíteni kell a polgári világ kormányoktól független intézményeit, hogy a helyes útról már ne térhessünk le".
Kérdésekre válaszolva leszögezte, hogy a választási kampányban a volt kormánypártok valamit elhibáztak, mert az eredmény nem az lett, amit vártak. Úgy vélte, meg kell vizsgálni, miért voltak olyan sokan, akik azt akarták, hogy ne az ő kormányának politikája
folytatódjon.
Nem voltunk elég meggyőzőek, mert nem voltunk olyan szervezettek, mint az ellenfél, amely képes arra, hogy minden egyes emberig eljusson - fogalmazott.
Orbán közölte, hogy a polgári körök Hajrá, Magyarország! mozgalma nem korlátozódik Magyarországra. Alakultak már polgári körök Erdélyben és a Felvidéken is, ezekkel a magyarországi mozgalom kapcsolatban áll.
Orbán Viktor szerint van esély arra, hogy a kedvezménytörvény módosításának kérdésében konszenzus alakuljon ki a magyar politikai életben. Bár vannak véleménykülönbségek részletkérdésekben, semmi nem romlott eljavíthatatlanul, látok esélyt arra, hogy legyen konszenzus-mondta a politikus
MTI