Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Országos Választási Iroda péntekig várja az 1.139 új jegyzőkönyvet

Az Országos Választási Iroda (OVI) péntekig várja az új jegyzőkönyveket abból az 1.139 szavazókörből, melyben a Legfelsőbb Bíróság (LB) keddi határozatában újbóli eredmény-megállapítást rendelt el - közölte az MTI-vel Rytkó Emília, az OVI vezetője az Országos Választási Bizottság (OVB) kedd estébe nyúló ülésének idején.


Dátum: 2004-12-14 20:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32182
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:54.301333, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rytkó Emília elmondta, arra kéri a jegyzőket, mielőbb tájékoztassák a szavazatszámláló bizottságokat az LB végzéséről. Elmondta, azt szeretné, ha az OVI-hoz péntekig megérkeznének az eredményeket újra megállapító jegyzőkönyvi döntések. Az OVB ülésén vita bontakozott ki arról, hogy ki kötelezheti a szavazatszámláló bizottságokat az új jegyzőkönyvek elkészítésére, illetve a voksok újraszámolására. Az OVB-nek ugyanis erre nincs hatásköre, és az OVI is csak a jegyzőket szólíthatja fel arra, hogy tájékoztassák a bizottság tagjait az LB döntéséről, továbbá biztosítaniuk kell a polgármesteri hivatalokban őrzött urnákhoz való hozzáférést.

Az LB végzése értelmében megsemmisítette az OVB-nek a december 5-ei népszavazás eredményét megállapító december 11-én hozott határozatát, és az eredmény megállapítására megismételt eljárást rendelt el. "Az OVB-nek a szavazás végleges eredményéről a kifogásolt szavazóköri eredmények újbóli megállapítását követően kell határoznia" - áll az LB határozatában.

A szavazatokat helyben, a szavazókörökben kell újraszámolni. Ezeken a helyeken új jegyzőkönyv kiállítására kerül sor, majd az OVB ennek alapján állapítja meg újra a december 5-ei népszavazások eredményét.

Szoboszlai György, az OVB-tagja azt kérte az OVI-tól, hogy készítsen kimutatást arról, hogy melyik szavazókörben hányszor számolták újra a szavazatokat. Az OVB jegyzőkönyvi döntésében arra kérte az OVI-t, hogy az LB döntéseit juttassa el az 1.139 szavazatszámláló bizottsághoz. Az OVB továbbá felkérte az érintett szavazatszámláló bizottságokat, hogy a végzésben foglaltakat a lehető legrövidebb időn belül hajtsák végre.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek