Túszejtés Athén közelében
Ismeretlen fegyveresek hatalmukba kerítettek egy autóbuszt Athén közelében szerda hajnalban. A járművön mintegy kéttucat utas tartózkodik.
Dátum: 2004-12-15 07:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32183
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:54.587273, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A görög rendőrség közlése szerint lövések is eldördültek a helyszínen. Egyelőre azonban nem tudni, hogy kik, pontosan hányan és miért szállták meg az autóbuszt, vannak-e követeléseik vagy sem. A busz megállt, azt a rendőrök körülvették. Egy távolsági, az Athén és a tőle mintegy 30 kilométerre északkeletre fekvő Marathónasz között menetrend szerint közlekedő járatra csaptak le a fegyveresek. A Marathónaszból indult autóbusz 17 kilométerre volt Athén központjától, amikor az egyik megállóban támadás érte. Egy szemtanú azt mondta, hogy látta, amint az autóbusz sofőrje elszaladt a járműtől, majd lövések hallatszottak. Görögországban utoljára öt évvel ezelőtt történt hasonló eset, abban az évben kétszer is túszejtők kerítettek hatalmukba autóbuszt. A halálos áldozatokkal járó támadások mélyen megrázták a közvéleményt.
MTI - fideszfrakcio.hu