Agyhalál - 2004. december 15.
A bukott feljelentésügyi államtitkár - aki saját bevallása szerint már nem beszél volt gazdájával, Medgyessyvel - a Napi Ásznak adott interjújában hárít. "2003 júniusában lépett hatályba az üvegzseb-törvény, tehát a Kulcsár Attilával kapcsolatban kirobbant botrányért nem vagyok felelős. Ennek a programnak nem lehet egyik pillanatról a másikra érezni az eredményét, többéves kifutás szükséges" - fogalmaz Keller.
Dátum: 2004-12-15 12:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32195
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:58.099451, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az "őszinte" kelleri vallomáshoz hozzátehetjük: "Üvegszemügyi" Laci gálánsan eltekint attól, hogy szóba hozza, mi is történt a PSZÁF-ról ide-oda szivárgó jelentésekkel hivatala környékén. Azt pedig már a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vizsgálja, hogy mi történt a feljelentésügyi államtitkár volt kabinetfőnökével és főtanácsadójával, bizonyos Bálint Tamással, egy bizonyos jegyzőkönyvvel és tízmillió forinttal. Egy azonban biztos: Bálintot sokakkal ellentétben nem Keller jelentette fel.
"A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal a mai napon hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatta a 2003 májusában a Miniszterelnöki Hivatal Közpénzügyi Államtitkárság állományában, vezető főtanácsos besorolásban, politikai főtanácsadói munkakörben dolgozó köztisztviselőt" - tartalmazta a Legfőbb Ügyészség közleménye. Az üvegzseb-törvény azonban - mint Keller is hangsúlyozta - csak 2003 júniusában lépett életbe.
fideszfrakcio.hu