Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tömegdemonstráció az egyházi iskolák védelmében: vidékről is sokan érkeztek

Sok vidéki intézmény volt jelen az egyházi iskolák budapesti tüntetésén - derül ki a megyei lapok szerdai tudósításaiból. Veszprém megyéből félezren vettek részt a tüntetésen, melynek hivatalos szervezője a Budai Margitosok Baráti Köre volt. "A megyénkben működő katolikus iskolákból, óvodákból mindenhonnan érkeztek autóbuszokkal szülők, pedagógusok" - írta a Napló.


Dátum: 2004-12-15 14:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32203
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:00.624568, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lap írása szerint Veszprémből három busszal mentek a tüntetők, akiket elkísért Márfi Gyula, a Veszprémi Főegyházmegye katolikus érseke is.

Tapolcáról, Pápáról és Várpalotáról egy-egy busszal utaztak Budapestre a demonstrálók. Nem mentek tüntetni a Pápai Református Gimnáziumból és a Pápai Evangélikus Általános Iskolából.

Szegedi tanárok, diákok és Gyulay Endre megyés püspök is részt vett azon a békés demonstráción, amin az egyházi iskolákat hátrányosan érintő jogszabályváltozások ellen tiltakoztak - írta a Délmagyarország.

A Csongrád megyei napilapot a szeged-csanádi egyházmegye sajtóreferense arról tájékoztatta, hogy bizonyos kiegészítő támogatásokat nem kapnának az egyházi iskolák, ami iskolatípustól függően diákonként 10-47 ezer forintos kiesést jelent.

A négy pécsi egyházi iskolából kettőből - Szent Margit Katolikus Általános Iskolából és a Szent Mór Iskolaközpontból - összesen nyolcvan tanár, szülő, valamint egy gyerek - a diákönkormányzat vezetője - utazott különbusszal a fővárosba.

A Pécsi Református Kollégium Gimnáziumából és Általános Iskolájából néhány tanár és a diák önkormányzat vezetője tüntetett.

A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumából, a siklósi katolikus általános iskolából és gimnáziumból, valamint a református általános iskolákból senki nem utazott fel Budapestre.

A győri katolikus egyházmegye iskolái 370 fővel, a soproni és a győri evangélikus oktatási intézmények pedig két busznyi nevelővel képviseltették magukat a demonstráción a Kisalföld című Győr-Moson-Sopron megyei lap beszámolója szerint.

A lap idézte Hallgatóné Hajnal Juditnak, a győri Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ igazgatójának véleményét, miszerint ez a tiltakozás nem csupán az egyházi oktatási intézményekről, hanem az egész magyar közoktatás gondjairól szól.

Deák Margit, az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság igazgatója - aki szintén részt vett a tüntetésen - a Kisalföld érdeklődésére közölte: ha a mostani törvényjavaslat érvényesül, akkor a győri egyházmegye kilenc oktatási intézménye 60 millió forinttal kevesebb pénzből gazdálkodhat jövőre.

Az 500 diákot oktató jászberényi Nagyboldogasszony Két tannyelvű Katolikus Általános Iskolából mintegy negyvenen vettek részt a csendes demonstráción. Balláné Nagy Katalin igazgató az Új Néplapnak elmondta: az oktatási intézmény pedagógusai mellett az iskolába járó tanulók szülei közül is többen ott voltak a tüntetésen, mert aggódnak az intézmény működtetésének fenntarthatóságáért.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek