Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Péterfi Vilmos-díjat kapott Utassy József költő

Utassy József költő részesült az idén a Péterfi Vilmos-díjban; az elismerést az alkotó betegsége miatt a kitüntetett felesége vette át Kalász Mártontól, a Magyar Írószövetség és a díjat odaítélő kuratórium elnökétől szerdán Budapesten.


Dátum: 2004-12-15 15:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32207
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:01.808746, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Utassy József elkötelezett és a magyar költészet évszázados hagyományait folytató munkájáért kapta meg a díjat - mondta Kalász Márton az ünnepség után az MTI-nek.

Mint hozzátette, a 63 esztendős kitüntetett nyelvteremtő, közéleti költő, aki nem tér ki a magyar költészet azon hagyománya elől, hogy úgynevezett nemzeti elkötelezettségű verseket ír.

A díjat a pozsonyi születésű, 2002 májusában elhunyt Péterfi Vilmos író alapította három évvel ezelőtt a kortárs magyar irodalom azon képviselőinek jutalmazására, akiknek életművében a magyarság és Európa értékrendje különös szerepet játszik.

A kitüntetést 2001-ben Varga Domokos és Lászlóffy Csaba, 2002-ben Czigány György és Koncsol László, 2003-ban Albert Gábor, Pusztai János és Szelei István vehette át.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek