Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bizottság vizsgálná a gyurcsányi tankönyvkiadói privatizációt

Általános vitára alkalmasnak találta a Nemzeti Tankönyvkiadó magánosítását vizsgáló bizottság megalakításáról szóló országgyűlési határozati javaslatot az Országgyűlés Ügyrendi Bizottsága szerdai budapesti ülésén. A testület felállításának célja, hogy megvizsgálja: "miért volt szükség a stratégiailag fontos Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. magánosítására", milyen szempontok szerint írták ki az arra illetékesek a pályázatot, és milyen módon bonyolították le.


Dátum: 2004-12-15 16:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32209
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:02.398944, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MDF által javasolt bizottság vizsgálatának tárgya továbbá, hogy a kiírásban megjelölt feltételek a nyertesen kívül mások számára is legalább elviekben teljesíthetők lettek volna-e, melyek voltak azok a körülmények, amelyek miatt a nyertes pályázó az eredetileg megajánlott tulajdonrészhez egymilliárd forinttal kevesebbért jutott hozzá, az ügyben milyen szerepet játszott a tanácsadó cég.

A javaslat szerint a nyolctagú bizottság, amelybe három-három tagot az MSZP és a Fidesz, egy-egy tagot az SZDSZ és az MDF delegálhat, a kiadó privatizációjának folyamatát a kezdetektől, november 1-jétől vizsgálja.

A javaslat indoklása szerint a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. eladása a közoktatás szempontjából kockázatos és elfogadhatatlan, mivel az intézmény az alkotmányban állami feladatként megjelölt közoktatás biztonságos, színvonalas és nemzeti szellemű működtetéséhez a színvonalas és olcsó tankönyvkiadást biztosítja.

"Fontos megállapítani, hogy milyen érvek érvényesülése mentén volt szükség egy nyereséges állami tulajdonban lévő rt. magánosítására" - áll a javaslatban.

Pokorni Zoltán novemberben sajtótájékoztatón elgondolkodtatónak és felháborítónak nevezte azt az eljárást, "ahogyan a Nemzeti Tankönyvkiadót átjátszották Gyurcsány Ferenc üzleti partnerének, Erdős Ákosnak, a Láng Rt. vezetőjének". A Fidesz alelnöke közölte: a meghatározó nemzeti stratégiai vállalat úgy került a miniszterelnök üzleti partneréhez 3,2 milliárd forintért, hogy az általuk ismert legmagasabb vételi ajánlat 4,2 milliárd forint volt.

Az ügyrendi bizottság eseti állásfoglalást fogadott el arról, hogy Turi-Kovács Béla, a környezetvédelmi bizottság elnöke házszabályszerűen járt el, amikor a környezetvédelmi minisztert éves meghallgatásra hívta, mivel az nem vonható össze a miniszteri kinevezés előtti meghallgatással.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek