Bugár Béla: A határon túli magyarokat is be kell vonni a döntésbe
A felvidéki Magyar Koalíció Pártja január 6-7-én képviselteti magát a határon túli magyar szervezetek találkozóján, ahol majd gyors és határozott reagálásra szólítja fel a magyar kormányt, egyszersmind ragaszkodni kíván ahhoz, hogy szándékaiba az érintett határon túli magyar közösségek politikai képviseletét is avassa be.
Dátum: 2004-12-15 16:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32211
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:02.986659, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Óriási űrt hagyott maga után a kettős állampolgárság kérdését vizsgáló magyarországi népszavazás - vélekedett szerdán Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke, aki szerint a történteket megelőző kampány nem csak önmagában, hanem következményeiben, a határon túli magyarok elutasításában is sértő volt.
Az esemény óta eltelt tíz nap fejleményeit értékelve a szlovákiai magyar politikus az MTI-nek kijelentette: "A felkorbácsolt érzelmeket nagyon nehéz csillapítani és mi igyekszünk úgy megközelíteni a következményeket, hogy a kérdés a maga medrében maradjon. Helytelen viszont, hogy amikor mi itt a Felvidéken csillapítani próbáljuk az indulatokat, akkor Miskolcról szervezett csoport utazik Kassára, ahol megzavarták a Márai Sándornak szentelt szobor avatási ünnepségét."
Bugár sajnálatosnak és felháborítónak nevezte, hogy a kassai inzultus "ráadásul egy olyan személy, Szili Katalin jelenlétében történt meg, aki az Országgyűlés elnökeként a magyar-magyar parlamenti pártok találkozójának megszervezésével azt tette lehetővé a számunkra, amire soha korábban nem volt példa: először szólalhattunk fel a magyar Országgyűlésben, ahol először beszélhettünk egy igazán rólunk szóló kérdésről, a Szülőföld programról."
"Nem lenne szabad a magyarországi szembenállást áthozni a határon túlra", azok közé a határon túli magyarok közé, akik érthető módon így is megbántva érzik magukat, és nehezen dolgozzák fel a történteket- mondta Bugár. "Egyértelműen helytelenek tartom, hogy sor került a népszavazásra, hogy az ennyire kényes témában a választópolgárra hárították a felelősséget. De ha már ki kellett írni a referendumot, akkor igenis, egy alkotmányos erejű törvény megalkotásával elébe lehetett volna menni a fejleményeknek. Ha pedig mégsem alakult így, akkor nem lett volna szabad, hogy a kormánypártok úgy érveljenek, ahogy érveltek, amikor arra bíztatták az embereket, hogy mondjanak nemet, mert ha nem az történik, az megterheli a költségvetést, bevándorlási áramlatot indít el, és így tovább. Ez mindenképpen helytelen megközelítés volt" -jelentette ki a szlovák parlament alelnöke, aki sajnálatosnak nevezte, hogy az anyaország lakosságát ekképpen sikerült megosztani.
Emlékezetett rá: az MKP elnöksége hétfői nyilatkozatában már rögzítette az álláspontját és az sem titok, hogy a párt január 6-7-én képviselteti magát a határon túli magyar szervezetek találkozóján, ahol majd gyors és határozott reagálásra szólítják fel a magyar kormányt, egyszersmind ragaszkodni kívánnak ahhoz, hogy szándékaiba az érintett határon túli magyar közösségek politikai képviseletét is avassa be. "Beszéljék meg velünk" - jelentette ki Bugár, hozzáfűzve: "Ha a magyar kormány részéről ez a szándék mégsem állna fent, mi akkor is javaslatokkal kívánunk előállni a magyar kormánynál, kérni fogjuk a Máért összehívását, mert ez a kérdéskör tovább nem altatható, le kell zárni, hiszen a megoldatlanság állapotában az ügy további nemkívánatos feszültségeket hordoz magában" - így az MKP elnöke.
MTI - fideszfrakcio.hu