Kölnbe készül a pápa
II. János Pál pápa jövő augusztusban mindenképpen ellátogat Kölnbe, a katolikus ifjúsági világnap rendezvényeire - erősítette meg szerdán a Vatikánban Renato Boccardo püspök, aki az egyházfő utazásainak szervezéséért felelős.
Dátum: 2004-12-15 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32214
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:03.861515, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A katolikus ifjúsági világnapot immár huszadik alkalommal rendezik meg: a mozgalmat II. János Pál indította útnak. A legutóbbi világnapot a kanadai Torontóban tartották 2002-ben; a katolikus egyházfő ott is részt vett a fiatalok találkozóján. Kölnben jövőre augusztus 16-21. között tartják meg a katolikus ifjúsági világtalálkozót. II. János Pál pápa a tervek szerint augusztus 18-án érkezik a német városba, s az ifjúsági találkozó záróeseményein is jelen lesz. Ez lesz a negyedik látogatása Németországban, s egyelőre az egyetlen hivatalosan megerősített külföldi útja 2005-re. Boccardo szerint azonban egyáltalában nem kizárt, hogy az egyházfő más országokba is ellátogat a jövő évben. A 84 éves pápa idén a svájci Bernbe és a franciaországi Lourdes-ba látogatott el, illetve az olaszországi Loretót is felkereste. II. János Pál pápának eddig 102 külföldi útja volt, amelyek során 129 országot keresett fel.
MTI - fideszfrakcio.hu