A "nem" miatt nem fogadta Nagyszalonta a túrkevei küldöttséget
Nagyszalontán a kettős állampolgárságról szóló népszavazás sikertelensége miatt nem fogadták Túrkeve küldöttségét. "Túrkeve város polgármestere a "nem" mellett agitált és nem szerettük volna azt, hogy a karácsonyi koncertünkön ez a polgármester most a szeretetről és testvériségről beszéljen Szalonta város részére" - érveltek a döntés mellett.
Dátum: 2004-12-15 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32220
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:05.720426, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A két város képviselői a hétvégén 11-ik alkalommal ünnepelte volna együtt a karácsonyt a szalontai Magyar Házban. Ebből az alkalomból Túrkevéről 50 fős delegációt vártak Szalontára, és a magyarországi település zeneiskolájának diákjai is felléptek volna. "Túrkeve város polgármestere a "nem" mellett agitált és nem szerettük volna azt, hogy a karácsonyi koncertünkön ez a polgármester most a szeretetről és testvériségről beszéljen Szalonta város részére" - érveltek a döntés mellett.
A rendezvény lemondását Nagyszalonta vezetősége azzal is indokolja, hogy a testvértelepülés diákjait nem szerették volna a népszavazás sikertelensége miatt felháborodott lakosok haragjának kitenni.
Mikló Ferenc szalontai református lelkész az erdélyi Krónikának elmondta, a népszavazás sikertelensége miatt döntöttek úgy, hogy idén ne tartsák meg a túrkeveiek műsorát.
"El akartuk kerülni a botrányt, mivel olyan felhangok voltak a városban, hogy a népszavazás kudarca miatt jobb, ha most nem jönnek az anyaországiak. Különben Nagyszalonta magyarországi testvérvárosainak polgármesterei közül egyedül a túrkevei foglalt állást a nem mellett" - állapította meg a Krónikának a városi tanács RMDSZ-es frakcióvezetője.
transindex.ro - fideszfrakcio.hu