A debreceni eset: 210 igent akartak eltagadni
December 7-én az MVSZ kampányirodájába eljött a debreceni 21. sz. szavazókör szavazat-számláló bizottságának tagja, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség által delegált Mórucz László, aki az alábbi jegyzőkönyvbe vett nyilatkozatot adta.
Dátum: 2004-12-15 17:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32221
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:06.034060, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Debrecen 21. számú választókörben Mórucz László, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség delegáltja egyedüliként képviselte a két-igent támogató oldalt. A kitűzőkön feltüntették, hogy ki milyen szervezet megbízottjaként van jelen, ezt követően egész nap ellenséges hangulatot tapasztalt.
A szavazatok összeszámlálásakor külön kupacban gyűjtötték a két-igenes, a két-nemes, a vegyes és az érvénytelen szavazatokat. A két-igenes kupacot a fideszes delegált számolta meg, majd ezt követően az MSZP delegáltja átszámolta, megállapították, hogy a két igent tartalmazó szavazólapok száma 230. A bizottság elnöke számolta meg az igent és nemet vegyesen tartalmazó szavazólapokat, megállapította, hogy ezek közül a második kérdésre 84 darab igen szavazat született. A Fideszes delegált ellenőrizte a számolást és megállapította annak helyességét. Mivel tudta, hogy közel 50%-os volt a részvétel a szavazókörben, tudta, hogy a 314 igen szavazattal a második kérdés eredményes.
Már délben jelezte, hogy a szavazatszámlálást követően helyben igényt tart a jegyzőkönyv másolatára. Az elnök elutasította, azzal, hogy helyben nem, majd csak a helyi választási irodában fognak neki adni jegyzőkönyvmásolatot. Erre a panaszos felhívta a szavazókörnek otthont adó iskola igazgatóját, és kérte, hogy bocsássa rendelkezésre az iskola fénymásolóját. Este ez meg is valósult.
A szavazatszámlálást követően a jegyzőkönyvvezető kiállította a jegyzőkönyvet, majd még aláírások nélkül elküldte fénymásoltatni egy példányban azzal, hogy "hadd menjen innen Mórucz úr". Az elkészült fénymásolatot aláírásra átadta Mórucz úrnak, aki azt tapasztalta, hogy a 2. kérdésre adott igen szavazatok száma a jegyzőkönyvben 84, azaz megegyezik a vegyes szavazatokat tartalmazó szavazólapokon megszámolt 2. kérdésre leadott igen szavazatok számával, és nem tartalmazza a két igenes szavazólapok 2. kérdésre leadott igen szavazatait (230 db). Mórucz László ez ellen felszólalt, az aláírást megtagadta, mivel 230 igen szavazat hiányzott a jegyzőkönyvből. A jegyzőkönyvvezető a jegyzőkönyv kijavítását fáradtságra hivatkozva megtagadta, helyette az elnök a jegyzőkönyv a valótlan számokat tartalmazó mezői alá írta a valós számokat, úgy, hogy a mezőkben továbbra is sértetlenül megmaradtak a hamis számok. Ezek után Mórucz úr saját kezűleg húzta ki a jegyzőkönyv minden példányán a hibás adatokat. A bizottság elnöke jelezte, hogy erre Mórucz úrnak nincs joga, aki erre azt válaszolta, hogy "azért teszem meg, mert maguk nem teszik meg!".
Budapest, 2004. december 14.
MVSZ Sajtószolgálat - fideszfrakcio.hu