Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vitaminhiány áll a depresszió hátterében?

Finn, illetve dán vizsgálatok azt próbálták tisztázni, hogy vajon a táplálék B-vitamin tartalma befolyásolja-e a depresszióra való hajlamot.


Dátum: 2004-12-16 09:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32240
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:12.082283, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Több nemzetközi vizsgálatban próbálták már tisztázni a vér B-vitamin szintjének hatását a betegekre, de a depresszióval való összefüggést még nem vizsgálták. A finn vizsgálatban mintegy tizenöt éven keresztül követték a betegeket, és kiderült, hogy akik kevesebb B-vitamint fogyasztottak, azok között gyakoribb volt a depresszió előfordulása. Az összefüggés még akkor is jelentős volt, ha az adatokat korrigálták a társadalmi helyzet és egyéb tényezők szerint. Ugyancsak ezt az eredményt adta a B6-vitaminnal kapcsolatban a dán vizsgálat is. Ami azt jelzi, hogy a táplálkozásnak jelentős szerepe lehet a depresszió kialakulásában. A kutatók szerint érdemes lenne megvizsgálni, hogy a B6-vitaminnal való kezelés vajon javítja-e a depressziós tüneteket.

Forrás: radio.hu

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek