Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ingyenes tömegközlekedés lehetne karácsony és szilveszter közt Budapesten

"Nem értjük, Demszky Gábor miért feledkezik meg sok százezer olyan budapestiről, akinek nincsen autója és tömegközlekedéssel utazik a városban. Mi azt kérjük és azt is fogjuk javasolni számára, hogy ne csak a parkolás legyen a két ünnep között ingyenes, hanem a tömegközlekedés is" - mondta Wintermantel Zsolt szerdai sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-12-16 10:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32242
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:13.706371, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció azt kéri Demszky Gábor főpolgármestertől, hogy ne csak a parkolás legyen ingyenes Budapesten a két ünnep között, hanem a tömegközlekedés is - közölte az ellenzéki frakcióvezető-helyettes szerdán az MTI-vel. Wintermantel Zsolt felidézte: a főpolgármester kedden jelentette be, hogy karácsonytól január 2-áig - néhány védett zónán kívül - nem kell parkolási díjat fizetni a fővárosban.

Mint mondta, hosszú évek alatt semmi érdemi előrelépés nem történt a parkolás területén, "most pedig hirtelen kapkodás jelei láthatók; két hónapon belül a fővárosi közgyűlés kétszer is módosítja a fővárosi parkolási rendeletet, és ebben homlokegyenest egymásnak ellentmondó, két szélsőséges javaslatot megfogalmazó ötletekkel állnak elő".

A fővárosi Fidesz-MKDSZ azt kéri Demszky Gábortól, hogy "vessen véget ennek az állandó toldozgatás-foldozgatásnak", s a lehető leghamarabb, az ellenzéki javaslat figyelembe vételével a januári közgyűlésre terjessze be az egységes parkolási koncepcióról szóló javaslatát.

A frakcióvezető-helyettes tájékoztatása szerint a javaslat lényege, hogy a háromgyermekes szülők ugyanolyan parkolási kedvezményt kapjanak, mint a fogyatékkal élők, a mozgáskorlátozottak, s ugyanúgy egy kártyával díjmentesen várakozhassanak, hiszen "három gyermekkel a BKV-n utazni már elég nehéz".

Az ellenzéki frakció azt indítványozza továbbá, hogy a gyesen lévő szülők a tömegközlekedési eszközökön kaphassanak ugyanolyan kedvezményt, mint a nyugdíjasok vagy tanulók.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek