Kínai kézbe kerül a Philips magyarországi üzeme
A kínai TPV Technology Ltd. 350 millió dollárért megvásárolja a holland Philips számítógépképernyő-gyártó részlegét és az Európán kívüli tévégyártó tevékenységét, kivéve a nagy képernyők amerikai gyártását, közölték a cégek Hongkongban csütörtökön.
Dátum: 2004-12-16 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32249
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:16.058425, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezzel a TPV-hez kerülnek a Philips megfelelő telephelyei Magyarországon és Brazíliában, és egy tajvani és két kínai gyártóhely is, összesen 1700 alkalmazottal. A TVP a vételárat részben saját részvényekkel törleszti - az ügylet miatt végrehajtott tőkeemelés után a teljes részvénytőkéjének 15 százaléka lesz a Philipsé -, részben 211 millió dollárnyi, ötéves lejáratú, részvényre váltható kötvényekkel fedezi.
Az átvett Philips-tevékenység évi forgalma körülbelül 1,5 milliárd euró. A szakterületen a TVP világpiaci részaránya eddig 18,8 százalékos volt, a Philipsé 7,7 százalékos. Az egyesítés után a TVP ilyen tevékenysége lesz a legnagyobb a világon, meghaladva az eddigi első helyezett dél-koreai Samsung Electronics 19,8 százalékát. A megállapodás keretében a Philips a TPV folyadékkristályos képernyőinek vásárlói közé kerül.
A TPV forgalma az első kilenc hónapban 2,65 milliárd dollár volt, 96,1 százalékkal több a tavalyi első kilenchavinál. A vállalat székhelye Tajvanon van, de a fő tevékenységeit Kínában folytatja, és 25 százaléka a pekingi BOE Technology Group Co. Ltd. tulajdonában van.
Rövid időn belül ez a második eset, hogy nagy nemzetközi gyártó kínai cégnek ad el viszonylag csekélyebb hozzáadott értéket termelő tevékenységet. Nemrég a kínai Lenovo megvette az amerikai IBM személyiszámítógép-gyártását 1,25 milliárd dollárért. Tavaly novemberben a világon a nagyságra negyedik háztartási és szórakoztatóelektronikai cég, a francia Thomson és a kínai TCL International Holdings televízió- és DVD-gyártó közös vállalkozást alapított: a vegyesvállalat a világ legnagyobb televíziógyára.
A kétharmad részben a kínai-, egyharmad részben a francia fél tulajdonában lévő vállalkozás évente 18 millió televíziókészüléket és DVD-lejátszót gyárt, és ezzel mintegy 3,51 milliárd dolláros forgalmat érhet el. A TCL Kínában a második számú televízió- és mobiltelefon-gyártó vállalat, a TCL Group hongkongi tőzsdén jegyzett leányvállalata. A közös vállalatba a Thomson a veszteséges tévégyártását vitte be. A TCL Communication Technology pedig a francia Alcatel mobiltelefon-gyártását vette át.
MTI - fideszfrakcio.hu