A román sajtó a kormányalakítás esélyeiről
Basescu azért beszél az előrehozott választásokról, hogy jobb belátásra bírja a kormányzáshoz szükséges biztos parlamenti többség létrehozásában kulcsszerepet játszó Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) és a Román Humanista Pártot (PUR); az RMDSZ felforrósítja a hatalomért folyó küzdelmet; az RMDSZ sakkban tartja a Szociáldemokrata Pártot (PSD) és a PUR-t - írták a román lapok csütörtökön.
Dátum: 2004-12-16 12:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32252
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:05:17.070577, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az új román parlament képviselőinek és szenátorainak igazolási eljárásával, a törvényhozás két kamarája tisztakarainak megválasztásával, a leköszönő Ion Iliescu és a megválasztott Traian Basescu államfői hivatalcseréjével párhuzamosan a román sajtó és közvélemény figyelmét a kormányzati többség kialakításával kapcsolatos politikai tárgyalások és fejlemények kötik le. A szerdai események után (az RMDSZ távolmaradása miatt egyelőre nem írták alá a PSD, a PUR és az RMDSZ közötti parlamenti együttműködési megállapodást, Basescu pedig minden tervezett politikai paktumot áthúzva bejelentette: a parlamenti választásokon legtöbb szavazatot kapott liberális-demokrata D.A. politikai szövetség miniszterelnök-jelöltjét bízza meg kormányalakítással, s ha a parlament ezt nem fogadná el, előrehozott választások következnek) a román sajtó csütörtökön a kormányalakítási elképzelések és az előrehozott választások esélyeit latolgatta.
Az egyértelműen a PSD-hez húzó Adevarul vezércikkében azt fejtegette, hogy a Basescu által harci zászlóként meglobogtatott előre hozott választások csupán lélektani előkészítése az elkövetkező napok forgatókönyvének. Ebben a lap szerint szerepel állítólag mind a D.A. szövetség miniszterelnök-jelöltjének, mind pedig esetleg egy PSD-politikusnak egymást követő megbízása a kormányalakítással. "Ám ez a változat ugyanúgy sántít, mint a hamarjában beharangozott PSD-kormány. Mert mindkét elképzelés túl szépen fest az államfői székhelyül szolgáló Cotroceni-palota új lakója számára, s nem számol Basescunak azzal az elismert képességével, hogy olyan meglepetésekkel rukkoljon elő, amelyek egyike-másika akár nagyon fájdalmas is lehet".
A gazdasági-üzleti szféra többnyire az eddigi román hatalomhoz húzó szócsövének is tekintett Curierul National pedig úgy látja, hogy az előrehozott választásokkal való zsarolás feltételei között "az RMDSZ felfűti a hatalomért folyó harcot". A magát független politikai-pénzügyi napilapnak hirdető Curentul meg azt írta, hogy "a politikai stabilitás garanciáinak megjelenéséig elhalasztott ünneplés" feltételei között "az RMDSZ sakkban tartja a PSD-t és a PUR-t". Az eddigi demokratikus ellenzékhez húzó Cotidianul pedig egy élvonalbeli román liberális politikust idézte, aki szerint rövidesen bejelentik a D.A. szövetségből, a PUR-ból és az RMDSZ-ből, valamint a magyartól eltérő többi nemzeti kisebbség képviselőházi csoportjából álló kormányzati többséget.
MTI - fideszfrakcio.hu